2013. július 27., szombat

Prológus

Aloha!
Meg is érkeztem a prológussal, remélem, hogy tetszeni fog. Az izgalmak talán a történet közepétől fognak teljesen beindulni, de ennek ellenére remélem, hogy velem tartotok a sztori befejeztéig. Várom a véleményeiteket, bármi jöhet, pozitív, negatív - csak kedvesen persze, mert nem vagyunk barbár ősemberek.
Ne is fecséreljük tovább a szót,
jó olvasást!
Csók,
L.T.P.~



Már hozzászokhattam volna, a csendhez, mely körülölel a nyári szünetem alatt. Nem rég lett vége az iskolának, de osztálytársaimnak már se híre, se hamva. Nem, mintha annyira érdekelt személy lennék, na de akkor is, szeretek közösségben lenni, még olykor is, ha szürke kisegérként bújok meg a társaságban.
Valószínűleg minden kortársam jókedvűen nyaral a családjával, kivéve engem. Család, ugyan már!
Az édesanyámat tíz éves koromban vesztettem el, édesapám egyik balul elsült akciója miatt. Mit is mondhatnék? Anya szülei apám bajos gondolkodása, és ügyei miatt hagytak magunkra minket, még gyermekkoromban, apámét pedig sosem ismertem.  Állítása szerint, szükségtelen ezzel foglalkoznom. Megfordult már a fejemben a gondolat, hogy megölte a saját szüleit, és ezért nem beszélt még sosem róluk, de mindig elhessegettem, ugyanis ezt nem nézem ki belőle. A borús kinézete, hollófekete haja, és szürke szemei ellenére, nem rossz ember, bizonyos tekintetben. Bár lehet, csak az elfogultság beszél belőlem, hiszen a tulajdon édesapámról, az egyetlen ismert rokonomról van szó.
Gúnyosan felhorkantottam, előző gondolatmenetemen. Mik nem jutnak eszembe! Apám és a jó, két külön világ, hiszen egy eszes dílerről van szó. Hál’ Istennek, még nem kapták el őkelmét, de ami késik, nem múlik…
Ezerszer könyörögtem már neki, hogy hagyja abba, keressen egy tisztességes, jól fizető állást, de kérlelő szavaim süket fülekre leltek. Fáj belegondolni, hogy bármikor bekopoghat az ajtón a rendőrség, s megbilincselve vezethetik ki a kapun, engem ezzel lelkileg eltiporva.  Manapság egyre többször szaladgál kobakomban az utálatos gondolat; Mi lesz velem, ha Őt is elszakítja mellőlem a sors?

U.I.: Első fejezet jövő szombaton!

2013. július 26., péntek

Köszöntő, vagy valami hasonló!

Aloha !

Drága idetévedt Idegen, - vagy mégsem annyira idegen? -  örülök, hogy betértél szerény kis blogomba, mely egy Liam Payne Fanfictionnak ad otthont. Fogalmam sincs hanyadik blogom lesz, de remélem, ez is annyira elnyeri a tetszéseteket, mint az ALONE című Zayn Malik Fanfiction, vagy a Testemben a lelked, Harold Styles Fanfic. 
Rengeteg munkám van mind a blog designjében, mind a hamarosan érkező prológusban, ahol betekintést nyerhettek bájos szereplőink közé.