Szünet!

Kedves, drága olvasóim!

Az a szörnyű helyzet állt elő, hogy kénytelen vagyok a blogot bizonytalan ideig szüneteltetni. Egyszerűen nincs időm, ha pedig számítógép elé kerülök, akkor sem ezzel foglalkozom, hanem egyéb dolgokkal, és már szaladok is a következő tevékenységemhez. Sajnálom, de ez így nem mehet tovább. Az biztos, hogy folytatni fogom, mert sosem hagyok félbe munkát, de az még nem tudom, hogy mikor. 

Remélem, hogy nem pártoltok el tőlem, de ez most nem megy, meg kell értenetek. Sok nekem...

Ennyit akartam...

Csók, 

LTP

07. Ezt nem akarod elvinni?

Aloha!

Juhúúú, i'm here. Végre! Bah, hát mit ne mondjak... rengeteget vártatok rám, és nagyon köszönöm a türelmeteket. Ezentúl próbálom hetente hozni a részeket, csak most kicsit megborultam, na mindegy. Na, köszönöm a komikat, és az olvasókat is. Várom ide is a megjegyzéseket, ileltve fel lehet iratkozni.- Remélem, hogy tetszeni fog!

LARISSA MOOR

   Próbáltam úrrá lenni testem szüntelen remegésén, s heves szívdobogásomon, de mindössze mély lélegzetvételekre futotta. Csak ültem az ágy szélén, karjaimat magam köré fontam, és homlokomat a térdemre hajtottam. Egyszerűen nem akart eljutni a tudatomig a tény, miszerint Liam, és én az éjjel… Ó, édes Istenem!  Még kimondani is szörnyű. 

Talán egy jó fél óráig tanakodtam, s ésszerűtlen gondolatmeneteket futtattam le arról, hogy mégis mit tehetnék, majd talpra szökkentem, hogy elhagyhassam a szobámat. Lesiettem a konyhába, hogy elfogyasszam a szokásos reggeli tejeskávémat, de a nem várt meglepetés szele magával ragadott újra. Liam egy szál bokszerben tevékenykedett a helységben. Tervem, miszerint észrevétlenül hátat fordítok, és kisurranok az ajtón, abban a szent pillanatban meghiúsult, mikor meghallottam egy kicsikét mélyebb, mégis kedves hangot. 

- Jó reggelt!

- Öhm, neked is – feleltem csöndesen, s zavaromban lesütöttem tekintetemet. Eléggé kínos helyzet.

- Nem fogod elhinni, mit álmodtam – csapta bögréjét a pultra, és jelentőségteljesen végigmért. – Elmeséljem? Benne van a pakliban, hogy kiakadsz.

- Azt hiszem, nem akarom megtudni – nyeltem egy nagyot, s hogy nyomatékosítsam szavaim bólintottam is egy aprót. 

Ez érdekes, de egyben tragikus is. Ez a balfék azt hiszi, hogy csak álmodta az együttlétünk. Mondjuk, még mindig jobb, mintha tudatában lenne annak, hogy nem képzelődött: a tegnap este valóban megtörtént. Igazi volt, és visszafordíthatatlan. 

- Rendben – mosolyodott el, majd helyet foglalt az egyik széken.  – Te nem reggelizel?

- De, lehet, hogy kéne – motyogtam megsemmisülve, s a pulthoz totyogtam. Egyrészt örülök, hogy eme tudatban él, másrészt viszont tombolok. Liam egy barom, egy idióta, egy, egy… nem is tudom. 

Leemeltem a polcról egy poharat, majd elkészítettem magamnak egy forró kakaót. Jó magam is leültem a barna fatákolmányhoz, és rákönyököltem.

- Na, figyelj – váltott témát. – Ma elmegyünk a házatokhoz, szerintem elhúztak már a zsaruk. Körülnézhetsz, és hozhatod a cuccaidat. 

- És ha még ott lesznek?

- Jaj, Istenem, Larissa. Mennyire problémás vagy! Akkor tudod mit? Majd szépen megállunk egy utcával arrébb, én előre megyek, megnézem a terepet, és ha tiszta, akkor szépen visszamegyek érted.

- Oké – válaszoltam, majd kortyoltam egyet az italomból. 

***

LIAM PAYNE 

Lara apró kezeivel átkulcsolta a derekamat, majd közelebb csúszott a hátamhoz. Hiába, nem kockáztathatjuk meg, hogy lezuhanjon a motorról.  Nem véletlenül erőszakoltam rá a bukósisakot is. 

Tenyeremet a kormányra simítottam, majd felbőgettem a gépjárművel. Lábaimat hirtelen felhúztam, s már száguldottunk is London külvárosának utcáin. 

Élveztem, ahogy az egyre inkább erősödő szél, szinte leszakítja rólam kigombolt ingemet, és az adrenalin átjárja testemet.

Életem egyik fénypontja a száguldás, s minden adandó alkalmat kihasználok, hogy csinálhassam. 

Larissa szorítása egyik percről a másikká vált furcsán szorosabbá. Az egészet betudtam annak, hogy valószínűleg eddig még nem sokat utazott így, vagy hasonló körülmények között. Hát, de Istenem! Hozzá kell szoknia!

 - Itt várj meg – állítottam le járgányomat, majd támasztottam ki, s gondosan Larissa lelkére kötöttem, egy tapodtat, se mozduljon innen, míg vissza nem térek. 

Öles léptekkel igyekeztem Lara, és édesapja háza felé. Befordultam a sarkon, majd pár méter után szemem megakadt a kétemeletes bézs színű lakáson.

Kezemet zsebeimbe csúsztattam, s nézelődni kezdtem, mint valami idegen turista. A kapuhoz érve nemes egyszerűséggel benyitottam, majd sietősen elsasszéztam a bejáratig. A lakásba betérve hátborzongató csend fogadott, mintha a lakhely környékén, még az élet körforgása is megállt volna. Még a légy sem zümmögött. Kihalt lett minden. 

Fejvesztve rohantam vissza Larához a másik utcába, hisz’ tudom, hogy neki sokat jelentenek az ott jelen lévő tárgyak. 

Kettesben tértünk vissza az ürességtől kongó helységbe. Larissa azonnal felvágtatott a felső szintre, én azonban maradtam ott, ahova először betértem, a nappaliban. A falat különböző festmények, illetve fotók borították. Egy kép, melyen egy picike lányka van, egy nő, és férfi. Vajon ez Larissa édesanyja lenne? Meglehetősen hasonlít rá, úgyhogy lehetséges, sikerült felfedeznem anyukáját. 

Közelebb araszoltam a falhoz, hogy még jobban megszemlélhessem a képen lévő szereplőket.

- Igen, az Ő – Összerezzentem a mögöttem felcsendülő lány hangjára.  Nem számítottam rá, hogy itt sunyiskodik körülöttem. – Menjünk innen, kérlek – fonta körbe hüvelyt, és mutató ujját a csuklóm körül, és kezdett húzni az ajtó felé. Másik kezében egy nagyobb zacskó himbálódzott, melynek tartalma a régi életének emlékét őrzik.

- Azt hittem tovább fog tartani – húztam fel barna színben tündöklő szemöldökömet, s csodálkozva vettem tudomásul, hogy már szaladnánk is haza.

- Nem bírok tovább itt lenni, érted? Rossz érzés az egész. A fontosakat a szatyorba tettem, mindenem megvan! Tűnjünk el, azonnal! – lengette meg a kezében tartott „táskát”.

- Ezt nem akarod elvinni? – mutattam az előbb megtekintett fotóra. 

- Minek? – sóhajtott fel eltorzult arccal. - Csak a múltra emlékeztetne. Ha jól emlékszem, mindenki azt állítja, hogy a jövőre kell koncentrálni, s nem a már elromlott dolgokra. Nos, én arra szeretnék, ezért nem jön velünk az a fénykép.

- Oké – rántottam vállat semleges hanghordozás keretében. Ha neki így jó, akkor nekem is. 

Következő rész.

Aloha!

Na, szóval... holnap osztálykirándulásra megyek, így esélytelen, hogy hétvégén felkerüljön az új rész, ezért is írok most. Sajnálom, hogy így alakult, de tekintve arra, hogy ma is 9-re értem haza egy programról, semmi időm nem volt megírni az új részt. Hétfőn ha hazaérek szerintem nekiesek mindenképpen, mert nekem is fontos, hogy legyen friss! Meg, izé... most így fogalmamsincshányórakkor, nekem az órámon 18:16-van, de közben már szerintem fél 11 is elmúlt, nem fogok elkezdeni írni, mert akkor itt ülnék meglehetősen sokáig, azonban reggel korán kelek.
Ennyit akartam.:)

Csók,

LTP

06.Ilyen a Te szerencséd, Larissa Moor!

Aloha!

Uh, gyerekek. Nos, nem fogok kifogásokat keresni, mert butaság lenne. Nem volt időm írni, egész héten suli volt, és tanulás, és bah. Remélem, hogy ezentúl hétvégente lesz időm a részekre, mert ha nem nagyon ideges leszek, elhihetitek. Ígérem, hogy igyekezni fogok! 

Nos, nem is húzom tovább az időt, jöjjön a rész. Különösebb mondandóm nincs, csak annyi, hogy ne lepődjetek meg, és ne is rohanjatok világgá, lesz ez még kuszább is. :D

LARISSA MOOR 

  Liam felvonult az emeletre barátnője társaságában, így egyedül maradtam a nappaliban. Magam elé meredve ültem továbbra is a kanapén, lábaimat felhúztam, s karomat a térdem köré fontam. Fejembe ismét befészkelte magát a gondolat, miszerint édesapám börtönben végzi. Nem akarom! Egyszerűen még a buksimban megjelenő képtől is ráz a hideg. Elképzelem, ahogy apu egy tipikus börtöni öltözékben sínylődik egy rács mögött, kezeit a vasra kulcsolja, és szomorú tekintete körbepásztázza a helységet. Vajon betartja ígéretét, és tájékoztatni fog hogylétéről? 

Fogalmam sincs mennyi ideig szomorkodhattam, de eljutottam arra a pontra, hogy kész, elég volt ebből! Felejteni akarok, minél előbb. 

Elég nehéz a tudat, hogy tulajdonképpen árva lettem.  

Az ülőgarnitúráról felpattanva a konyhába siettem, s feltéptem a hűtőt. Boldogan elmosolyodtam, amikor megláttam a pálinkás üveget. azonnal kikaptam onnan, az ajtót rendesen bevágva. Ezután pohárért kutattam a számomra még ismeretlen környezetben, de szerencsével jártam, ugyanis perceken belül ráleltem egyre. Kihúztam egy széket, s helyet foglaltam az asztalnál. Az italt letettem, lecsavartam a kupakját, forgattam ujjaim között párszor, s átgondoltam: „Jó ötlet ez? Biztos ezt akarom?” De akárhányszor lefutott agyamban a kérdés, mindannyiszor igennel felelt rá a tudatalattim, ezért bátran töltöttem poharamba, majd gyorsan lehúztam az egészet. Fintorogva kaptam a torkomhoz. Az alkohol hatására, majd’ felgyulladtam. Éreztem, ahogy a nyelőcsövemen végigfolyik a csípős lötty.

Ajkaimba haraptam, s még öntöttem egy keveset. 

***

   Talán a hatodik poháron lehettem túl, amikor az emeletről hangos ordítozásra lettem figyelmes. Összehúzott szemöldökkel hagytam el eddigi helyemet, s sétáltam a lépcső elejére, hogy jobban hallhassam, mi folyik itt, de épp, hogy odaértem, Amy engem majdnem elsodorva viharzott le onnan, ezután pedig egy éles ajtócsapódás, s a lány már sehol sem volt.

Döbbenten emeltem tekintetemet az éppen lépcsőről lejövő, ideges pillantású Liam felé. Tenyerét homlokára simította, és kínjában felnyögött. Ezek szerint összevesztek.

- Mi történt? – érdeklődtem, mire Liam csak legyintett. Most vagy nem akar róla beszélni, vagy… vagy… Nem, nem jut eszembe másik lehetőség, habár lehet, hogy a szesz befolyásolja a gondolkodásomat. 

- Semmi, csak féltékeny.

- Mire is? – húztam össze a szememet.

- Rád – rántotta meg a vállát. Ja, oké. Várjunk csak… mit mondott? Rám? Mi okból is? Esetleg utaltam volna valamivel arra, hogy eltulajdonítom a pasiját? Érdekes, semmi ilyesmire nem emlékszem.

- De miért? Nem úgy tudja, hogy az unokatestvéred vagyok?

- Hát, azt hittem elhiszi, de kiderült, hogy jobban ismer, mint gondoltam – vakarta meg tarkóját. Mintha kínosan érezné magát. 

- Ezt beszoptad – feleltem váll rántva, majd hátat fordítva Liamnek visszaindultam a konyhába.

- Kösz, kedves Tőled – kapta el hátulról a karomat, s fordított maga felé.  – Mellesleg, hova készülsz?

- Oda – mutattam a nemrég elhagyott helység felé. – Remélem nem probléma, de találtam egy kis pálinkát a hűtőben, és…

- Na, álljon meg a menet. Mit csináltál? – vágott szavamba, s kezdett hevesen magyarázni. – Ittál? Mennyit? Lara, te nem vagy magadnál. Részeg vagy! 

 - Nem! – tiltakoztam. Szó sincs róla, nem estem túlzásokba. – Hat, vagy hét – motyogtam, majd az ujjaimon is megmutattam az említett számot.

- Értem – húzta el a száját. – Csodálatos. Egy órára hagylak magadra, de Te már elkezded tönkretenni magad.

- Erre van egy megoldás. Igyál velem Te is – villantottam felé egy mosolyt.

- Nem akarok – vágta rá azonnal.

- Nem nem akarsz… Sokkal inkább nem mersz – vigyorogtam rá szenvtelenül, mire Liam szájára egy gúnyos mosoly húzódott. Ennyire könnyű lenne befolyásolni? Imádom a fordított pszichológiát.

- Azt állítod kislány, hogy én nem tudok piálni? Még mindig én vagyok az idősebb, csak, hogy tudd – kocogtatta meg a homlokomat, majd beviharzott a konyhába. Heherészve követtem Őt, de amikor megérkeztem két kitágult szempárral találtam szembe magamat. Tenyerébe szorította a pálinkát, majd egyszer rám s egyszer az üvegre nézett. 

- Hat pohár? Nem tizenhatot akartál mondani?

- Nem, vagyis nem tudom – kacagtam fel jó ízűen. Most mi van? Nekem tetszik ez a köztes állapot. Felszabadultnak, és szabadnak érzem magam. Vajon repülni is tudok?

LIAM PAYNE

  Lara ködös tekintetébe néztem, miközben próbáltam felmérni az állapotát. Nehézkesen, de sikerült megragadnom felkarját, és leültetnem az egyik szabad székre. 

- Na? Bebizonyítod? 

- Muszáj? – érdeklődtem megsemmisülve. Én nem bírom az alkoholt. Jobban mondva utálom. Ezt az egyetlen egy üveget is még apámtól kaptam szülinapomra. 

Hú, azt hiszem tizenöt éves lehettem, mikor az egyik haverom elrángatott egy házibuliba. Teljesen be voltam zsongva, életem első igazi partija, és egyben a legtragikusabb is. Annyi sört, s egyéb dolgot vedeltem, hogy mérgezést kaptam. Napokig lebzseltem az állami kórházban egyedül, ugyanis apám nagy ívben szart rám. Hogy miért? Mert úgy gondolta, hogy megérdemlem a kínlódást, ha hülye voltam. Barbár egy nevelési módszer, de bevált. Azóta csak mértékkel csinálok mindent, bármiről is van szó.

- Ja – vágta rá Larissa magabiztosan, majd ujjait összekulcsolta a hatalmas falapon. 

Mély levegőt véve számhoz emeltem az üveget, s belekortyoltam. Jézusom, ez szörnyű! Szinte ledobtam a tárgyat, s szorítottam torkomra kezeimet. Meghalok, ez nagyon tré. Mindössze öt slukk volt, de felért egy öngyilkossággal. 

Lara csilingelően nevetett mozdulataimon. Ja, rettentően poénos, mondhatom. Önkínzó módjára teljesítem a kérését, erre kiröhög. De kis drága, mindjárt megzabálom.

- Soha többé – csavartam vissza a kupakot, s dobtam egyenesen a kukába az undormányt.

- De ne már. Így sokkal jobb, mint sírdogálni – mondta. - Amúgy Liam, téged nem akaszt ki, hogy a barátnőd „öri harit” játszik?

- Hát, ami azt illeti, nem nagyon. Amy nem haragtartó típus, könnyű vele, mint esős napon pocsolyába lépni. Egyrészt ezért vagyok vele – vallottam be vigyorogva, s már átkoztam is magam kimondott szavaimért. Ekkora egy idiótát, mint én! Ennél hülyébb hasonlatot, még egy analfabéta sem tudott volna kitalálni. Egy pocsolyához hasonlítottam a barátnőm. Liam Payne féle utánozhatatlan intelligencia!

- Az jó – válaszolt gördülékenyen, majd fel akart pattanni, de egyensúlyát elvesztve a földre zuhant. Szerencsére utána kaptam, de a lendülettel rántott maga után, s én is felette kötöttem ki. Két tenyeremet arca mellé a földre tettem, s úgy támaszkodtam meg Mint egy ósdi romantikus filmben egy szerelmes pár úgy nézhettünk ki közelebbről. Arca centikre volt az enyémtől, orrunk majdhogynem összeért. Barna írisz mered a kékbe. A levegő szinte megfagyott, még lélegezni is elfelejtettem. Lara óvatosan végighúzta kezét a hátamon, majd a tincseim közé túrt, s közelebb húzott magához. Megcsókolt. Meglepetten, ugyanakkor zavartan folytattam, amit elkezdett. Ajkaink egye fonódtak, s érzéki táncot lejtettek egymással. Megborzongtam a helyzettől, s furcsa bizsergés rohamozta meg testemet. 

LARISSA MOOR

2012.06.l3.

***

   Elviselhetetlen lüktetés, erős fájdalom – esetleg ezzel jellemezhető az érzet, mely lejátszódott a homlokom táján. Ez szörnyű.

Kínlódásom közepette oldalra dőltem, hogy kicsit kényelmesebben helyezkedhessek el, de valami váratlanhoz értem. Automatikusan pattantak ki szemeim, s tekintettem meg a kialakult eléggé elbizonytalanító képet. Uram Isten!

Halkan, nyugodtan, dübörgő szívvel csusszantam ki Liam mellől, s fogtam menekülőre. Talán, ha nem talál maga mellett, azt hiszi csak álmodott, s semmi sem történt kettőnk között. Várjunk csak… Egyáltalán történt valami? Oké, ez elég valószínű, hiszen meztelen vagyok. 

A takarót magamhoz szorítva sunnyogtam ki Liam kuckójából, át a sajátomba. Remegve kapkodtam magamra a tegnap vásárolt új göncöket, majd fésültem ki összekuszálódott szőke hajamat. 

Hogy a francba bújhattam ágyba az első itt töltött estémen a házigazdával? Ilyen a Te szerencséd Larissa Moor!

05. Minden oké?

Aloha!

Tudom, most valamivel gyorsabb voltam, mint múltkor, de ez csak azért van, mert rám jött valami két órás írhatnék, s megalkottam a részt. Remélem, hogy tetszeni fog! Köszönöm szépen az előző részhez a kommentárokat, illetve a feliratkozókat! Jól esik, de nagyon! Csodálatosak vagytok, sokat jelent! <3

- Segítesz? – kérleltem Liamet pár szatyrot felé tartva, kiskutya szemeket meresztve rá. Ha már eddig, egy óra erejéig kedves volt, akkor ne rontsa el az összképet azzal, hogy hagy cipekedni, maradjon rendes fiú.

Csak bólintott egyet – ezzel eleget téve reményeimnek-, s kivette a kezemből a cuccokat, majd miután az autót is bezárta, elindultunk a bokrok rengetegében a lakáshoz. Odaérve, Liam egyszerűen csak belökte az ajtót, holmimat pedig ledobta a nappaliban. Ezután lazán levette fehér converse cipőjét, s levágódott egy fotelbe a tévé távirányítót a kezébe véve. A csatornák között kezdett válogatni, mintha itt sem lennék mellette. 

Döbbenten néztem az előbb lejátszódó jelenetét, végül úgy döntöttem, inkább felcuccolok a szobámba. 

Se szó, se beszéd felemeltem zacskóimat, s feltrappoltam a lépcsőn. Beérve külön helységembe dolgaimat hanyagul az ágyra hajítottam, majd hajamat kontyba fogtam. Pakolás közben, általában felfogom, hisz’ elég idegesítő, amikor az ember arcába lógna a rakoncátlan tincsek. Annak ellenére, hogy imádom a loboncom, néha agybajt kapok hosszúságától.

Sóhajtva leültem az ágyamra, s eltávolítottam a nemrég beszerzett gönceimről az árcédulákat, majd összehajtogattam őket, s egy kupacba a szekrénybe helyeztem. Na, már mindjárt nem olyan üres!

Kezd otthonossá válni az eddig magányosan tátongó lakhely. 

Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam, mely este fél nyolcat mutatott, s mivel még túl korainak találtam az időpontot a fürdéshez, ezért elhagyva eddigi tartózkodási helyemet lementem, s lecsüccsentem Liam kanapéjára. Éppen híradót nézett, amiben pont egy gyilkosságról számoltak be, ami a napokban történt, nem messze Liverpooltól. Ezután személygépkocsis balesetekről, illetve egy hajóbalesetről regéltek, s ezt követően következtek a ma történt esetek. 

Agyam lefagyott, szám elkerekedett, s szívem kihagyott egy ütemet, amikor a bemondónő szájából a következők hangzottak el:

„ A minap megtalálták a több országban körözött drogdílert. A férfi, még nem tudni mi okból, feladta magát a londoni rendőrségen, ezzel a tettével könnyítve a maga, s az őt kereső felettesek helyzetét. Lakását átkutatták, hol több csomag kábítószert találtak. Minden anyagot kezelés alá vettek, s eltávolították az otthonból. „

A hírolvasó után egy tiszt mondott pár szót, miszerint az ügyet bíróság elé vitették, s emellett mellékesen megjegyezte, enyhítő körülményként hat az, hogy magától ment be a kapitányságra. Fantasztikus!

Szomorúan lehajtottam fejemet, s a padlót kezdtem fixírozni, még az életkedvem is a talajvíz alá került, az elhangzottak miatt. Óvatosan összefontam kezeimet az ölemben, s továbbra is lefelé bámultam. Mindössze akkor kaptam fel a fejemet, mikor egy meleg testet éreztem meg magam mellett.

- Minden oké? – kérdezte csöndesen Liam, majd tenyerét ujjaimra simította. Őszintén szólva meglepett, ugyanakkor jól esett cselekedete. Ajkaimat harapdálva emeltem rá tekintetemet, s ráztam meg kobakom. Nem, nincs semmi rendben!

Hogy is lenne, ha az édesapámat rács mögé csukják? Jó, való igaz, magának csinálta, no de akkor is! Nekem ez sokk!

- Tudnék valahogy segíteni? – érdeklődött tovább barátságosan. 

- Nem hinném – motyogtam szomorúan, miközben lenéztem erős kezére, mi még mindig az én hozzá képest apró tenyeremre kulcsolódott.

- Én úgy sajnálom, de hidd el, átérzem. 

- Mégis, hogy éreznéd át? – pislogtam nagyokat.

- Ha nem esett volna még le, az én apám is hasonló körökben játszik. Bármikor elkaphatják. Habár valószínűleg még a városból is kimenekült, mivel apádnak dolgozott – magyarázott hevesen, majd a végén gúnyosan felhorkant, s folytatta. – Hát, ja. Remek családi háttér.

Szemöldököm égbe szökött utolsó mondatára. Ezt mégis mire értette? Talán neki is van valami a családjával? 

- Hogy érted? – suttogtam, s közben gyenge próbálkozásokat tettem afelé, hogy ne sírjam el magamat.

- Öhm, izé… én, nem hinném, hogy… érdekelne – dadogott, mint egy pösze óvodás.

Miből gondolja ezt? Ha tudná, hogy mindennél jobban érdekel nagyképűségének oka, s talán most megtudhatnám a választ mindenre.

- De, mondd el, kérlek. Addig is eltereled a figyelmemet.

- De… én… Lara, muszáj ezt? Nem sokan tudják ezt rólam. Jobban szeretem magamban tartani. Nem is fontos.

- De én tudni akarom! Sőt jogom van tudni! – próbáltam erősködni. – Veled fogok élni, fogalmam sincs mennyi ideig!

- Jó, de szigorúan titkos információ! – fordította a plafon felé a buksiját, majd újra felém pillantott. – Tudod, én teljesen át tudom érezni, minden egyes fájdalmadat az anyukáddal kapcsolatban, ugyanis én is anya nélkül nőttem fel, sőt, még testvérem sincs. 

- Ez komoly? – Szinte leestem a kanapéról, ahogy eljutott tudatomig a tény, hogy hasonlítunk, egy kicsit is. Belenéztem hatalmas barna íriszeibe, melyből üvöltött, hogy igazat mond.

- Lara ilyennel sosem viccelnék. 

- Tudom, ne haragudj.

- Nem haragszom – villantott felém egy ezer wattos mosolyt, majd hadarva beszélt tovább. – Szóval, talán három éves lehettem, mikor elvesztettem. Nem is tudom milyen volt, csak fotókból ítélem meg, magasságát, és hogy nézhetett ki igazándiból.  – vett egy mély levegőt beszéd közben. - Azonban van valami, ami kristály tisztán megmaradt. Minden este elmesélt nekem egy mesét, és a végén elmondta, hogy mennyire szeret. A történetre már nem emlékszem, csak egy hamiskás képem van az egészről – szemöldökét összehúzta, s valószínűleg úgy próbált visszagondolni a megtörtént eseményekre. -  Halálát követően apám nevelt fel, és vitt magával sokszor alkoholisták közé, a sarki kocsmába. Tudom, úgy hangzik, mint egy rossz kitaláció, de nem az. Egyáltalán nem! -  Irtózatos sajnálat lett úrrá rajtam, ahogy ismét Liamre kukkantottam. Megértettem, hiszen soha az életben nem voltam még egy hullámhosszon senkivel sem ennyire. Mindig kerestem az embert, aki valóban tudja, miről beszélek, mikor kiöntöm neki lelkemet, de most rábukkantam. Ki gondolta volna, hogy szimplán egy paraszt apa mellett nőtt fel, s azt látta példának, hogy a bunkóság a helyes út. Eme tények tudván rájöttem, hogy Liam a körülményekhez képest, igen normális felnőtt lett, néhai idiótasága ellenére.

Gondolataim tengeréből a csengő dallamos hangja szakított ki. Liam akarata ellenére is, óvatosan megszorította a kezemet, majd felállt egyedül hagyva „világmegváltó elméleteimmel”.

Pár percen belül egy csinos, tinédzser évei végén járható, fekete göndör hajú, s kék szemű lánnyal jelent meg kézen fogva.

- Ő meg kicsoda? – mutatott felém Amy – ha jól emlékszem -, majd kérdően Payne-re bámult.

- Amy, ez itt Lara, az unokahúgom. – Jé, nem is tudtam, hogy rokonok vagyunk! Végül is, jó, hogy beavatott a tervbe, miszerint kamuzunk a csajának.

- Szia, Amy, Lara vagyok – pattantam fel, s kaptam egy jobbját a lánynak, ki meglepetten rázta meg azt.

- Amy – motyogta, s mintha némi sértettséget fedeztem volna fel szavaiban. Á, biztos, csak beképzelem. Liam kacsintott egyet felém, de sötétben úszó tekintete hálát tükrözött. Örülök, hogy nap végére, kicsit rendeződött a kapcsolatunk.