2013. október 19., szombat

10. Soha, ismétlem soha többé ne csókolj meg!

Aloha!

Nem tudom, most nem szeretnék ide szépirodalmi kisregény írni, ezért csak annyit mondok, hogy köszönöm a megjegyzéseket, továbbra is imádlak benneteket! :)

LIAM PAYNE

-Liam! – hallottam meg Lara, szinte már sipákoláshoz hasonlítható hangját. Ebbe meg mi ütött? Csak nem akarja elrabolni a pizza futár? – Azt hiszem, téged keresnek!
Sóhajtva hagytam ott a kényelmes kanapét, s siettem a bejárathoz, azonban, amikor megpillantottam a látogatónkat, kedvem lett volna hátat fordítani, és visszaszaladni oda, ahonnan jöttem, sőt, messzebbre.
- Te meg mit keresel itt? – emeltem tekintetemet édesapám arcára, majd végigmértem teljes valóját. Kopott farmer, kinyúlt póló, és borostás arc, nos igen, nem változott még mindig semmit.
- Ennyi? Azt hittem nagyobb hatást váltok majd ki belőled – húzta el a száját, pillantása éles volt. Mégis mit várt? Hogy nyakába ugrok könnyek közepette? Ja, elhitte, nagyon elhitte.
- Szóval mit akarsz? – fontam keresztbe karomat mellkasomon, miután magam mögé tessékeltem Larissát. Jobb lesz, ha távol tartja magát apámtól. 
- Arra gondoltam, befogadhatnál egy kis időre. Tudod, mióta Moort elkapták…
- Ne is folytasd! – emeltem vállam mellé tenyeremet, s tiltakozóan megráztam a fejemet. 
- Csak úgy közlöm, hogy nem kapták el, hanem magától… - tört ki Larából mögöttem a szó. Hirtelen fordultam felé, hogy elhallgatassam a hevesen magyarázó lányt, de hiába, még csak szeme sem rebbent. Végül, utolsó elkeseredettségemben egy elég köcsög ötlet fúrta magát rakoncátlan gondolataim közé. Minden bátorságomat összeszedve fogtam két kezem közé arcát, s nyomtam ajkára egy lány csókot. Először meglepődött, azután, pedig erőszakosan ellökött magától, kitágult pupillákkal, idegességtől szikrázó íriszekkel rám meredt, majd kobakját megrázva elviharzott.
- Na, szóval, hol is tartottunk? – fordultam vissza édesapám felé, ki meredtem vizslatta az orra előtt történteket.
- Ti jártok? 
- Előbb jönnék össze egy tengerimalaccal, mint vele. Nála hisztisebb lénnyel, még életemben nem találkoztam, úgyhogy nem, nem vagyunk együtt.
- Akkor jó, Moor ki is herélne, remélem tudod.
- De Ő most nincs itt, és ha jól sejtem egy ideig nem is lesz.
- Ebben igazad van, fiam – mosolyodott el, már-már bájosnak tűnően. Látszik rajta, hogy csak nyal. 
- Nem fogsz itt bujkálni. Tuti, nem. Már mehetsz is. Ez nem bűnöző laktanya. Keress egy hajléktalan szállót – csaptam volna rá az ajtót, de a lábával kitámasztotta, majd belökte.
- Kérlek, Liam. Nem teheted ezt velem. Az édesapád vagyok.
- Oké, sajnálom. Ez van.  Tűnj innen! – kiáltottam erélyesebben.
- Nem dobhatsz ki!
- Nem is laksz itt! – feleltem, mire apa elhúzta a lábát, s hátrébb lépett. Rájött, hogy rossz utcában jár. A zár kattant, s a barna fa becsukódott.
- Miért küldted el? – érdeklődött Larissa lesütött szemekkel. Csak állt tőlem pár méterre lehajtott fejjel, s a padlót fixírozta. – Örülj neki, hogy van még valakid.
- Ide nem fog bebútorozni – jelentettem ki magabiztosan, majd kihúzva magamat elsétáltam Lara mellett. 
- Várj – simította apró,puha tenyerét a karomra, s rántott maga felé egy csöppett. – Lehet egy kérésem?
- Ő, persze – bólogattam.
- Soha, ismétlem soha többé ne csókolj meg! – Írisze megvillant a tompa lámpafényben, némi csalódottságot véltem felfedezni benne.
- Ne haragudj, de nem tudtam mást tenni. 
- Legközelebb inkább vágj pofán – ordította a képembe, majd felrobogott az emeletre. Komolyan, ha listát vezetnék, a mai nap biztosan élmezőnyben lenne életem legszarabb napjai között. Elkezdődött Amyvel, majd Larával folytatódott, utána édesapám bekavart, majd Larissa besértődött. Eseménydús huszonnégy óra, mondhatom. Bekerülhetnék a Guiness-rekordok könyvébe. Tarkómat vakargatva vonultam vissza kuckómba, s dőltem hanyatt az ágyamon. 

***

Szűnni nem akaró csapkodás, s erőteljes kopogásra riadtam fel. Remek, már megint vihar van. Fáradtan a másik oldalamra fordultam, és az órámra pillantottam. Hajnali negyed három. 
Kómásan kikeltem fekvőhelyemből, és „lebicegtem” a konyhába. Már épp a poharamat helyeztem a mosogatóba, amikor valaki megjelent mögöttem, s megérintette csupasz vállamat jéghideg mancsával. Összerezzentem, még a hideg is kirázott. Az összes szőrszál felállt a hátamon, úgy fordultam „támadóm” felé.
Larissa egy pokróccal a hátán, rózsaszín pizsamában, nagyra nyílt pupillákkal bámult rám. Jól észrevehető volt, hogy valami nincs rendben. 
- Baj van? Nem kéne aludnod? – tettem fel kérdéseimet, melyek először eszembe ötlöttek.
- Félek, ezáltal aludni sem tudok. 
- Te félsz a viharban? – tátottam el a számat, s néztem le az előttem zavarában elpiruló csajra.
- Igen, de csak egy egészen kicsit.
- Látom – mutattam rá remegő lábaira, mire összébb húzta testén a takarót. – Na gyere – karoltam át a derekát, majd toltam a lépcső felé.
Larissa szobájához érve, betessékeltem őt párnái közé, s takarója alá, majd készségesen leültem  mellé.
- És most?
- Alszol – jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Miért mit gondolt? Viccből szobrozok itt?
- De én így nem tudok…
- Komolyan, néha azt kívánom, bárcsak tíz óvodás lakna itt, és nem egy ilyen hisztis picsa – rántottam fel takaróját, és bújtam be mellé.
- Te meg mit csinálsz? – döbbenten meredt rám, még a szája is tátva maradt. Jé, nem is reagálta le a sértésemet, vagy már megszokta a különleges szókincsemet, és rejtett bókjaimat. 
- Alszom?! – kaptam fel egy párnát, s nyomtam be a fülem alá, majd hátat fordítottam Larissának.
- De…
- Itt vagyok! Ha esetleg Harry Potter elrepül az ablak előtt, Edward Cullen beugrik az ablakon, vagy Godzilla belógatja a nyelvét, esetleg akkor kelts fel.

34 megjegyzés:

  1. Drágám!

    Két szót mondok: RÖHÖGŐ-GÖRCS

    Ölel,
    Patricia F.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett!:DD Kövit mielőbb!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia! Köszönöm szépen! Már kint is van ^^

      Törlés
  3. Elképesztő... részről-részre egyre jobban szeretem ♥ Gyorsan a kövit :)
    xx Diana

    VálaszTörlés
  4. Egyszerűen még ennyi idő után is le tudsz nyűgözni :D
    Leborulok tudásod előtt óh nagy Lidzilla xDxD
    Pusszantás: a Te egyetlen Melindád :D ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de aranyos vagy! Köszönöm:)
      Lidzilla?._. Okay:DD
      :***

      Törlés
  5. annyira de annyira jó lett <3

    VálaszTörlés
  6. AAAA ez nagyon jo lett <3
    Nagyon sokat rohogtem rajta !! XD
    Csak igy tovabb!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  7. Á sies bazi jó lett sirály sies pls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig próbálok sietni, ahogy időm engedi írok is! :) xx

      Törlés
  8. Istenem:DDD a vége:DD áá legalább 100x elolvastam :DD még mindig imádoom:33 Siess a kövivel:) <3

    VálaszTörlés
  9. So amazing! Nagyon jo mint mindig! :3

    VálaszTörlés
  10. Dràga Ltp imádom nincs rá több szó minnél hamarabb a következőt

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jóóós:))))))))))siess a kövivel :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lett, soraidat olvasván szétröhögtem magam:'D
    A végét minimum 3× elolvastam:)) tényleg tetszett!! :)
    Siess a következővel, már várom!!
    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Mér fent is van a következő! :)

      Törlés
  13. Nagyon jó lett főleg az utolsó mondat attól kész voltam :D
    Ja, és drága Ltp remélem nagyon gyorsan össze hozod őket :D
    Siess mert nagyon várom a kövit :D♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy tetszett!:D
      Hú, hát meglátjuk, hogy mi lesz:3
      Sietek mindig! :)

      Törlés
  14. Kincsem! (mert miért is ne, ha már te is így hívtál a múltkor, mert igen, mindig visszaolvasom a válaszaidat :3)
    Nagyon meglepődtem, azt hittem Amy fog ott állni, de hát te nagyon kiszámíthatatlan lettél. Apropó, megtaláltam a kedvenc mondatom, azonnal idézem, csak visszakeresem...
    Megtaláltam *.* "Ja, elhitte, nagyon elhitte." XD szakadtam, te nem vagy normális, bár ezt eddig is tudtam :) Aztán, ahogy elhallgattatta drága lányunkat és elküldte az apját. Liam igazán bekeményített, de azért örültem, hogy a végére összedobtál nekünk egy idilli pillanatképet. Csúcs lett <3
    Millio puszi Xx <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Életem! (Csak, hogy fokozzam a megnevezéseinket:3)
      Amy? Hát, Ő is állhatott volna ott.:D
      Kiszámíthatatlan lettem? ennek örülök._. :DDD
      Nos, szerintem is jól hangzik az a mondat, tiszta swag,yolo :DD
      Tudom, hogy nem vagyok normális, mondták már :DD XD
      Liam egy swag gyerek, Ő mindenre képes:3 Vagy mégsem.:$
      Köszönöm^^
      xx

      Törlés
  15. Az utolso mondat mindent vitt:D #virtuálispacsi:D

    VálaszTörlés
  16. Hűűűűha! Ez a rész nem volt semmi, tényleg ledöbbentem, amikor az apja volt, és eléggé gorombán el is küldte. Viszont valahogyan örülök neki, hiszen így legalább nem zavar be a képbe!:D És az a csók...<3 Nem találok szavakat, csodálatos! :)
    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hujujuj! :)
      Figyelj, még bármikor felbukkanhat apuci :3:D Csók, csók, az a csók az kellett, szerintem*-* Hmm:3
      Köszönöm szépen! <3
      Ölel,
      LTP

      Törlés
  17. Olvastam a Zaynes blogod is már és az lett az egyik kedvenc blogom,de most,hogy ezt olvasom csak annyit tudok mondani:Gratula dárágám te egyre jobban írsz! :DD Egyszóval imádom ahogyan írsz és a blogjaidat is SOSE hagyd abba az írást,mert megvan hozzá a tehetséged!!És végszóként ahogy a blognak az összes része,ez a rész is PER-FECT lett!!!Várom a kövi részt és jó őszi szünetet kívánok!! :* <33
    xoxo:
    Pici Nati <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan olvastad?:) Hát ez tök szuper! :D De komolyan, olyan jó ilyeneket hallani!
      De aranyos vagy, úristen! :) Ígérem, sietek a következő résszel, mindig próbálok sietni<3 :)

      Törlés