Aloha!
Azt vettem észre, hogy a blogról ketten is leiratkoztak. ezzel kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést! Valami nem jó? Vagy mi nem tetszik? Én megértem, hogy leiratkoztok valami olyanról, ami nem tetszik, csak akkor a chatben írja már meg az, akinek valami nem tetszik, hogy mi az, mert így nem fogom tudni kijavítani az esetleges hibáimat. Ezt ne vegyétek támadásnak, mert semmi rossz szándék nincsen bennem, csak szóltam, hogyha már leiratkoztok, akkor egy kis magyarázatot, hogy miért. Na mind egy.
Akkor köszönöm szépen a komikat, nagyon aranyosak vagytok! 16 megjegyzés? WOW! :) Mindent köszönök! :) Hamarosan válaszolok a megjegyzésekre, csak a héten eléggé beteg voltam.
A FEJEZETBEN DURVA, BÁNTÓ SZAVAK FORDULHATNAK ELŐ! MINDENKI SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE OLVASSA!
A FEJEZETBEN DURVA, BÁNTÓ SZAVAK FORDULHATNAK ELŐ! MINDENKI SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE OLVASSA!
LARISSA MOOR
Liam bravúros távozása után, azonnal besiettem az épületbe. Beérve, lépteimet azonnal lelassítottam, ugyanis rájöttem, hogy veszélyes zónába kerültem. Bármelyik percben felismerhet valaki, és kérdezősködni kezdhet, én pedig ezt szeretném elkerülni a legjobban. Őszi dzsekimet jól összehúztam magamon, és lehajtott fejjel igyekeztem az osztályhoz. Odaérve nemes egyszerűséggel csak azt terveztem, hogy feltűnés nélkül a helyemre rohanok, de tervem kudarcba fulladt. Úgy néz ki padtársam lett. Tegnap fel sem tűnt, hogy van egy új srác az osztályban. Összehúzott szemöldökkel próbáltam áttörni magamat a tömegen, mely körülvette a szőke hajú, kicsit mandulavágású szemű, egészen helyes arcú fiút. Vonakodva foglaltam mellette helyet, mire az összes szempár rám szegeződött. Peter, az osztály legmenőbbnek mondható partyarcának szája egy gonosz mosolyra húzódott, de éppen, amikor száját szólásra nyitotta volna, a csengő ordítva megmenekített a „szép” szavak, illetve baromkérdések elől.
- Te ki is vagy? – fordult felém suttogva a szőke gyerek. – És, hogyhogy mellém ültél?
- Na, hé – vágtam vissza rögvest. Mit képzel ez magáról? – Először is ez az én helyem. Másodszor pedig inkább én kérdezem, hogy Te ki vagy, és mit keresel itt?
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy a Te helyed, de legközelebb, majd megkeresem, hogy hova írták rá a padra, a nevedet – vigyorodott el a kis humorzsák. És akkor anno Liamet találtam idegesítőnek. Ez a lény hozzá képest egy atomtámadással ér fel, már így első látásra. – Amúgy Chad vagyok, Chad Cooper.
- Larissa Moor – fogadtam el jobbját, majd azonnal el is rántottam a kezemet. Valamiért taszított ez a fiú. Való igaz, nem tett ellenem semmit, de akkor is, olyan furcsa.
Az óra azzal telt el, hogy Mrs. Miller a könyves papírokat adminisztrálta, és kiosztotta, majd névsort olvasott, és felírta, hogy kinek milyen igazolása van, és miből. Amikor hozzám ért, és kijelentette, hogy nem fogok részt venni testnevelés órán, egy kurta pillantást váltott velem, majd rosszállóan megrázta a fejét.
- Miért nem tesizel? – kérdezte azonnal Chad, mire idegesen kifújtam a levegőt, de mielőtt megszólalhattam volna, Leah, George barna, göndör hajú barátnője jó hangosan felszólalt.
- Kurva, khm, kurva – köhintett, mire az osztály nagy része halk nevetésben tört ki. Ja, nagyon poénos, szerintem is. Chad értetlen tekintettel nézett rám, majd előre, s ismét rám, utána megint előre. Jobb, amíg nem tudja meg a babát, addig még talán szóba áll velem, és nem tart egy közönséges ribancnak.
- Leah Anastasia Lewis! Hogy mondhatsz ilyet egy osztálytársadról? – A tanárnő a hangját felemelte, én pedig fülem, farkam behúzva csúsztam lejjebb a székemen.
- Miért mondja ezt? – értetlenkedett tovább Chad, miközben rám pillantott.
- Szünet van, mindenki menjen a dolgára, és hagyja békén Larissát! Majd beszélünk továbbiakban róla is, itt van előttünk, még három kerek óra. Komolyan, néha úgy érzem, hogy elmegyógyintézetben tanítok! – Ezzel szélsebesen kirobogott a teremből, még az ajtót is becsapta utána az áramlat.
Nagyot nyeltem, és körülnéztem. Majdnem az összes szempár engem vizslatott. Akadtak, akik sajnálkozva, viszont olyanok is, akik megvetve legeltették rajtam tekintetüket. Tudtam, hogy ez lesz. Komolyan, néha belegondolok, hogy lottóznom kéne, hátha megnyerem.
Mindenki megvet, vagy sajnál, ez egyszerűen fantasztikus.
- Larissa, felvilágosítasz engem is? – Chad, még mindig nem hagyta annyiban a dolgot. Erőszakos egy fickó, az tuti.
- Chad, ez magánügy.
- Mindenki tudja, most miért nem tudod elmondani neki? Aki kurva, az kurva – Leah folytatta, és folytatta, csak ömlöttek belőle a trágár kifejezések, és bántó szavak. Idegösszeroppanást fogok kapni, ha ez így fog menni érettségiig.
Csak tűrtem, és nem szóltam vissza, feleslegesnek tartottam, hogy balhét kezdeményezzek.
- Terhes vagy? – Chad arckifejezése meglehetősen elbizonytalanító volt. Szemei elkerekedtek, majd elvigyorodott. – Szerintem ez menő.
- Mi van? – kaptam felé kobakomat. Ez most vagy szívat, vagy bolond. Szerintem inkább a második lehetőség a valószínűbb.
- Én azt nem értem, hogy ezért miért bántanak téged?
- Ezt ne tőlem kérdezd – fontam össze karomat mellem alatt, majd hátradőltem a széken. Ez a Chad egy furcsa alak, könyveltem el magamban.
***
- Hát itt az én nyuszikám – vigyorgott rám Liam, amikor mellé értem. Lazán a motorjának volt dőlve, míg testét egy bőrdzseki és egy csőfarmer borította. Haja égnek meredt, ajkai pedig felfelé görbültek. Olyan kis édes tud lenni, ha akar. Mélyet sóhajtottam a legújabb becenév hallatán, majd fejemet oldalra döntve pislogtam rá. – Mi volt ma?
- Tudtad, hogy kurva vagyok? – kérdeztem vissza szemrebbenés nélkül.
- Tényleg? Eddig valahogy nem tűnt fel, de majd ha legközelebb kimész a sarokra, akkor szólj – kacagott fel halkan. – De ez most, hogy is jön ide?
- Megkaptam Leahtól, hogy kurva vagyok. Meg ribanc, és még sorolhatnám. Mindenki úgy néz rám, mintha tetves lennék. Ráadásul ma második órában én voltam a téma – motyogtam lelombozva. Kemény küzdelmet vívtam könnycsatornáimmal, de nem jártam sikerrel. Arcomon patakokban folytak le a sós könnycseppek, pólóm ujjával próbáltam letörölni őket, hogy ne folyjék el a sminkem annyira, habár már nem érdekelt. Nekem már úgy is mind egy.
- Lara – ölelt magához Liam, majd simogatta meg a hajamat. – Ne sírj! Inkább mutasd meg, hogy melyik bántott.
- Jaj, én nem akarok balhét. Inkább menjünk haza.
- De Lara, ha zaklat, majd én is Őt. Nem hagyhatjuk ezt ennyiben, drágaságom. Megígértem, hogy megvédelek.
Ezt nem hiszem el, miért nem tudja megérteni, hogy ez nem megy ennyire egyszerűen? Ha rájuk uszítom Liamet, akkor meg pontosan azért fognak baszogatni, mert gyávának fognak tartani, egy olyan embernek, aki nem tud megbirkózni egyedül a problémáival. Mondjuk, van benne valami, mert most is itt zokogom Liam vállán, mint egy óvodás, de hát mi mást tehetnék? Teljesen kiszolgáltatottnak érzem magam, és feleslegesnek. Akik eddig szerettek lenéznek, akik pedig beszéltek velem, azok inkább hátat fordítanak nekem.
- Kérlek ne.
- Lara!– Diana hangja hallatára még az ütő is megállt bennem. Talán egy percig még levegőt sem vettem. – Én nem akarom megzavarni a romantikus perceket, csak izé, gratulálni szerettem volna, hallottam a dolgokat. – Liammel összenéztünk, majd jelentőségteljesen megmarkoltam a kézfejét, hátha veszi az adást, és rájön, hogy kivel van dolgunk.
- Most nem tudok mit mondani – haraptam ajkamba, és úgy mosolyogtam tovább Dianára.
- Ó, nagyon szépen köszönjük – karolta át hátulról a derekamat Liam, majd egy puszit nyomott az arcomra. – Nagyon boldogok vagyunk. Amúgy Liam vagyok, Lara barátja – nyújtott kezet Dianának, mintha ez tök természetes lenne. Basszus, eddig miért nem mondta, hogy ennyire jó színész?
- Diana – ragadta meg tenyerét. – Viszont nekem mennem kell! – nézett le egy pillanatra. - Sziasztok! – ezzel mosolyogva eltipegett magas sarkú őszi cipőjében.
- Hogy tudsz ennyire hihetően hazudni? – fordultam azonnal Liam felé, ahogy Diana hallótávolságon kívülre került. – Mellesleg normális vagy?
- Most mi bajod? Nem azt hiszi, hogy a pasid vagyok? Akkor meg? Mondhattam volna azt is, hogy hazudtál neki, amikor találkoztunk, de mégis voltam olyan rendes, hogy eljátszottam a szituációt. Amúgy meg, volt időm gyakorolni, ezt a hazudozás dolgot. – Még csak a hangját sem emelte fel, úgy adta tudatomra gondolatait. Valahol, mélyen, talán mégis igazat adhattam neki, mert valamilyen érthetetlen oknál fogva ismét hozzábújtam, karjaimat a dereka köré fontam, fejemet pedig a mellkasának döntöttem.
- Köszönöm! – suttogtam, mire Liam csak megrázta kobakját, és visszaölelt.