2013. november 7., csütörtök

14. A pasid, igaz?


Aloha!

Wow! Wow! Wow! 90 feliratkozó, ez aztán nem semmi. Tesjesen lesokkoltam miattatok, komolyan, ezzel fogtok kinyírni. Szívrohamom lesz, és meghalok. - Reméljük, nem.- 
Öhm, azt szeretném mondani, hogy ez a rész, még rövid lesz, mint az eddigiek, de utána már törekszem hosszabb részeket hozni, mert ha rövidek a részek, akkor 100 fejezetig is "szenvedünk" a bloggal. az meg nem az én stílusom.:) 
Nos, új rész, remélem tetszeni fog! Komizni, feliratkozni lehet, örülnék a  véleményeknek!:)

LARISSA MOOR


  Két kézzel kapaszkodtam a busz korlátjába, nehogy az egyik fékezésnél elveszítsem az egyensúlyomat. Nem lenne tanácsos újra összetörnöm magamat. Szegény Liamnek, már így elég szenvedést okoztam, így nem hiszem, hogy örülne, ha megint kórházban kéne éjszakázni a bénaságom, vagy figyelmetlenségem miatt. Aranyos volt, hogy ott maradt velem, de komolyan, rengeteget jelentett, hogy nem hagyott magamra. Állítom, más nem így cselekedett volna, főleg, ha rólam van szó. Habár, lehet az egész mögött a baba áll. Lehet, kötelességének érzi ez által, hogy kitartson mellettem? Érdekes fordulat lenne mindene esetre. Őszintén szólva meglepődnék, ha így lenne… ámbár nem, biztos, hogy nem.
A gépjármű a pláza parkolójában fékezett le, én pedig óvatosan leléptem a három lépcsőfokról, és a járdán igyekeztem a bevásárlóközpont felé. Mihelyt beértem, már nem rohantam annyira, mert nyugtáztam, hogy túléltem az utat nyaktörés nélkül, itt meg már nem érhet semmiféle tragédia.
Elsősorban csak bóklásztam az üzletek között, de konkrétan egyikbe sem néztem be. Egyrészt, mert utálok vásárolni, másrészt meg nem ezért jöttem ide. Mindössze csak arra vágytam, hogy emberek közt lehessek. Hallani akartam a nyüzsgést, a vidám gyerekkacagásokat, és látni az ideges biztonsági őrök, illetve eladók fejét.
Mosolyogva gyalogoltam tovább, míg egyszer csak megakadt a tekintetem egy bababolton. Hezitáltam percekig, csak szemezgettem a helységgel, majd végül minden bátorságomat összeszedve beléptem. Ezernyi apró ruhácska, tündéri kis badik, és min cumik köszöntöttek. Óvatosan haladtam a sorok között, és mosolyogva gondolkodtam el rajta, hogy nem sokára el kell majd jönni ide bevásárolni.
- Lara, te vagy az? – Egy pillanatra lefagytam, s azt hittem ismét Liammel van dolgom, de aztán feleszméltem és megfordultam. Pupilláim kitágultam Diana láttán. – Mi a francot keresel Te itt? 
- Én csak izé… - dadogtam. – Inkább Te miért vagy itt? – vágtam vissza saját kérdésével, mire Diana elvigyorodott, majd mesélni kezdett.
- Heteken belül megszületik a kishúgom. Anyu elküldött, hogy én is válasszak neki pár cuccot, mivel Ő pihenni szeretne. Belementem, ugyanis eleve is vásárolni jöttem volna – bólogatott. – Na és Te? Még mindig nem mondtad.
- Jaj, hát én csak benéztem, kíváncsi voltam, mert az egyik barátomnak gyereke lesz… – hadartam eléggé feltűnően, de Diana csak vállat rántott, majd más témába kezdett. Mintha ezer kő esett volna le a szívemről. Annyira szeretem Dianában, hogy nem kérdezősködik, inkább magáról beszél. Elmesélte, hogy két hete majdnem kapott egy új autót, mert a réginek valami baja lett. Nos, a helyzet az, hogy innen nem figyeltem. Csak nagyban bólogattam, mint aki érti, hogy mit motyog Diana. 
Kettesben távoztunk az üzletből, majd együtt jártuk köre a plázát, legalább kétszer. 
Azonban, amikor azon kaptam magam, hogy hulla fáradt vagyok, s kint sötétedik, enyhén szólva megrémültem. Remélem, megy még busz, mert ha nem, akkor irtó nagy bajba kerültem, ismét.
- Diana, nekem mennem kéne – húztam el a számat, mintha valóban annyira sajnálnám, hogy el kell válnom Tőle. – Nem sokára megy a buszom – Az a helyzet, fogalmam sincs, mikor jön…
- Ó, majd én hazaviszlek – ragadott karon, majd kezdett szinte ráncigálni a parkoló felé. Kiérve rózsaszín táskájából előkotorta a kulcsot, majd megnyomott egy gombot rajta.
- Ülj be! – tapsolt kettőt. – Komolyan ennyire boldoggá teszi, hogy elvihet?
- De, az a helyzet, hogy most nem haza kéne vinni szó szoros értelmében véve a dolgokat – motyogtam, mikor már Dia kitolatott, s a legalább nyolcvannal szeltük az utakat.
- Akkor hova? Irányíts! – adta ki az utasítást, mire én hirtelen jobbra mutattam.
-  Arra! – kiáltottam fel, mire a lány nagyon fékezett, majd egy éles kanyar kíséretében bekanyarodott az utcába.
Amint megérkeztünk Liam háza elé megköszöntem Dianának a fuvart, majd kitártam a kocsiajtót.
- Na, de mégis Lara, ki lakik itt? – szólt utánam Dia, mire ereimben szinte még a vér is megfagyott. Nem számítottam rá, hogy rákérdez, általában szarik bele a dolgokba. Nagyot nyelve szálltam ki, majd az ajtónak dőlve feleltem:
- Egy barátom.
- Na persze! A pasid, igaz? – emelgette kacéran a szemöldökét, amitől nekem a hátamon a hideg futkosott. 
- Lebuktam – nyögtem a szavakat, mire Dia rám kacsintott, majd hagyta, hogy becsukjam az ajtót, és elrobogott. Hát ez fantörpikus! Diana azt hiszi, van pasim, ráadásul már kimagyarázni sem fogom tudni, ha találkozom vele legközelebb. 
Feszengve fordultam a ház felé, majd állapítottam meg, hogy egy árva lámpa sem ég bent. Nem ért volna még haza? Esetleg bealudt?
Sietős léptekkel rontottam be a kapun, majd csaptam be magam mögött azt, ezután pedig rohantam a bejárathoz. Megragadtam a kilincset, majd benyomtam. Zárva – tudatosult bennem a rémisztő gondolat. Most akkor az utcán kell éjszakáznom, vagy mi?
Ajkaimat harapdálva indultam meg az udvarban hátrafelé, hátha a garázst nyitva találom. Az ablakon keresztül tompa fény világította meg a bokrokat, félelmetes árnyékokat teremtve ezzel.  Megkönnyebbülten léptem be a kisebb épületbe a bejáratot gondosan becsukva magam után. 
- Látom hazataláltál – Fejemet Liam felé kaptam, ki egy motor mögött ült egy sámliféleségen. Olajos kezeit éppen egy rongyba törölte.
- Haragszol – dőltem neki a falnak tenyereimet a zsebembe csúsztatva.
- Szerintem jogosan – emelte rám semleges tekintetét. – Megkértelek, sőt kimondottan megparancsoltam, hogy ne menj sehova. Erre mit találok, amikor megjövök? Semmit! Szó szerint!
- Igazad van. Csak abban a bevásárlóközpontban voltam, ahol.. – De nem hagyta, hogy befejezzem, durván a szavamba vágott.
- Nem érdekel!
- De Liam, tényleg nem akartam semmi rosszat. – Próbáltam jobb belátásra bírni, de amikor egy árva szót sem válaszolt folytattam. – De láthatod, hogy minden rendben. Találkoztam egyik barátnőmmel, és Ő hozott vissza. Kérlek, bocsáss meg.
Liam csak jelentőségteljesen felhorkant, majd megrázta a kobakját. 
- Elmegyek – pattant fel hirtelen, majd elém állt, és felém nyújtotta a lakás kulcsot. – Itt a kulcs. A hűtőben van kaja. Majd jövök, talán.
- De várj – kaptam el vállát, majd elé ugrottam a szó szoros értelmében. – Hova mész?
- Van valami semmi közöd hozzá? – válaszolt flegmán, majd elviharzott mellettem.

23 megjegyzés:

  1. Ááááááááá mikor megszólította a baba boltban valaki (istenem baba bolt, na jó abba hagyom a nyáladzást) akkor tényleg azt hittem, hogy Liam jött vásárolni és úgy megörültem neki.:3 Na nem baj, remélem ezt is megéljük! ;) Várom a kövit!:)

    Ölel,
    Patricia F.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááá hujujuj, Liam a kis huncut, beöltözött lánynak. Ja nem:DD
      Majd meglátjuk, hogy mi lesz! :)

      Törlés
  2. Imadom!!! :D Hamar a kovit!!! :D

    VálaszTörlés
  3. I-MÁ-DOM!!! *-* Olyan jó volt olvasni, hogy bement a baba-boltba és körbe nézett. Elmosolyodtam :)
    Siess a kövivel! :) :)

    VálaszTörlés
  4. Uhh :-$ ez fantörpikus mamikàm :-) :-*

    VálaszTörlés
  5. Liam motrot szerel xD *csöndMostElképzeltemÉsfolyikAnyálom*
    képet kérek rólaaaa xD
    amúgy Per-Fect részt lett és legyen még több ilyen rész ahol motort szerel..de mondjuk akkor már le is vetkőztetheted :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert Liam megteheti, hogy MOTROT (lol) szerel. :DDDDDD Töröld fel a nyálad, lol :D
      Köszönöm.:) Persze, azonnal. Sztriptízelni fog mindjárt xD

      Törlés
  6. Drága LTP~!
    Iszonyatosan jó lett ez a fejezet is :33 ennyit tudok rá mondani :DD
    Imádom ahogyan írsz :DD de tényleg :) minden blogodat olvastam és egyszerűen lenyűgöző :*
    Siess a kövivel! x

    VálaszTörlés
  7. Szia drága, kedves, aranyos, Liziiii!
    VALAKI MÁR MEGINT MEGSÉRTŐDÖTT xD ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott. Komolyan, én nem értem a gondolataikat. Ha nem írnál le semmit, akkor meg aztán még kevésbé érteném. Mi olyan nagy szám abban, hogy elment, és ismétlem, mi olyan nagy szám abban, hogy elment? Aztán meg hova megy állandóan ez a srác? Hihetetlen <3
    Millio puszi Xx
    Amúgy a bababolt édes volt, szerintem közösen is vásárolhatnának :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola, drága Kingusom!
      Mert ŐK megtehetik, hogy megsértődnek! :DDDD Hát, nem is tudom mi ennyire nagy dolog ebben:33 Majd meglátjuk, höhö:$ Liam már csak ilyen elfoglalt, szegénykém nem tehet róla:D
      Csók, puszi, szivcsi, lávcsi.:*
      *-* Meglátjuk, hogy ki vásárol majd kivel, babahahahahaaa lol najó
      Ölellek, buzikám<33

      Törlés
  8. Szia!Mint mindig most is egy csodálatos résszel gazdagodott a blogod és nagyon tetszik ez a rész is!Gondolom te is tudod hogy a csodálód vagyok és most szeretnék egy szívességet kérni még sose írtam blogot,de már vagy 1000-t max olvastam és most belekezdtem egybe!Igazából ez a blog rólam szól csak úgy alakítom,hogy a vágyim beteljesüljenek benne,ha fogalmazhatok így na szóval nagyon örülnék ha elolvasnád a prólogust és megmondanád a véleményed a blogomról!Nagyon megköszönném,mert a példaképem vagy és kíváncsi vagyok,hogy te mit gondolsz és adok is a véleményedre!Ha elolvasnád én lennék a legboldogabb ember nagyon megköszönném!Itt a linkje (másik e-mail címemen írtam) : http://perfectdance4ever.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia! Köszönöm szépen! Nos, amint időm engedi, ígérem, hogy elolvasom. Minden esetre kérlek mondjad majd még a további fejezeteknél, vagy akárhol, mert amilyen kis hülye vagyok, biztos, hogy elfelejtem! :) De próbálom észben tartani. xx
      LTP

      Törlés
  9. Nagyon jó érsz lett mint mindig! ^^ Egyszerűen imádom a blogod! Remélem, hogy Liam és Lara a végén majd egymásra találnak, mert szerintem nagyon összeillenek. Siess a kövi résszel!
    xoxo Dorka <3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)
      Mindenki ezt mondja, hogy illenek. Hát majd meglátjuk:DD

      Törlés