2013. november 18., hétfő

16. Drága unokahúgom!

Aloha!
Wuhúú, a blog hivatalosan is +100 olvasós lett, nagyon szépen köszönöm! Valami fenomenális érzés ez, de komolyan! Annyira boldog voltam, amikor megláttam, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Még meg is örökítettem, láthattátok a csoportomban, már aki benne van! :) Remélem, hogy tetszeni fog a fejezet, mert ez most sokkal hosszabb lett, mint a többi. Megpróbálok ezentúl minimum két oldalas részeket hozni, mert beláttam, hogy ha egy oldalas fejezetekkel jövök, akkor semmire sem fogunk menni, és legalább 300 fejezetes lesz a blog, az meg rengeteg.

*EGY ÉS FÉL HÓNAP MÚLVA*
2012.09.01
***
Az idő megállíthatatlanul, szinte már futólépésben rohant át felettünk, s észre sem vettük, mennyire gyorsan elillant. Mintha csak tegnap lettem volna a kórházban, illetve tudtam volna meg, hogy babát várok. Az első pillanattól fogva tudatosult bennem, hogy ideje felnőni a feladathoz, ha már Isten ezt az ütőkártyát osztotta nekem… avagy nekünk. Igen, ismét megjelenik az olykor tündéri, máskor meg roppant idegesítő többes szám, melyet én csak Liam Payne-nek hívok. 
Az eltelt hetek alatt a veszekedéseink száma eléggé megcsappant, ami nekem hatalmas örömet okozott, hisz’ senkinek sem jó folyton hadilábon állni. Liam, mintha beletörődött volna, hogy furcsa természetű lány vagyok, és nehéz velem: Rájött, hogyan lehet mellettem békében élni. Az igazat megvallva, ezzel nincs egyedül, mintha nekem is sikerült volna megismernem Őt, és ezt fantasztikusnak tartom. Már rég nem úgy nézek rá, mint egy idegesítő lakótársra, hanem inkább, mint egy barátra, akire néha számíthatok, néha meg elküld a pokolba. De ez haverok között így szokás, nemde? 
 - Larissa – szakított ki az éppen megérkező Liam gondolataim tömkelegéből. – Beszélnünk kell.
- Csináltam valamit? – fordultam felé csodálkozva. Nem emlékszem, hogy bármi kivetnivaló lett volna a magatartásomban.
- Ja, dehogyis. A suliról szeretnék váltani pár szót, meg arról, hogy milyen volt az évnyitó!
Nos, ja. Valahogy a lelkem mélyén éreztem, hogy egyszer szóba kerül még ez a téma közöttünk. Iskola… Még magamban is rossz kiejteni, és azzal a tudattal, miszerint mindenki megtudja, hogy terhes vagyok, még szörnyűbb. Ki fognak nézni, a pofámba fogják mondani, hogy szánalmas vagyok. azok, akik eddig szóba álltak velem, még csak rám sem fognak bagózni. Egyszerűen kimondhatatlanul borzalmas világ vár rám. Oké, jogos, ezt mind magamnak köszönhetem, és a baromságaimnak, na de akkor is. Ki gondolta akkor, amikor Liamhez kerültem, hogy ilyen helyzetbe juthatok? Persze, akkoriban még azt hittem, az a szörnyű, hogy egy idegennel kell laknom, de mára rájöttem, csekély két hónap után, hogy van ennél meglepőbb, és tragikusabb dolog is. Például az, hogy annak a bizonyos idegennek a babáját hordod a szíved alatt. 
- Csak a szokásos – vágtam rá azonnal. 
- Semmi dráma? 
- Nem. Miért, mit vártál? Egy évnyitó elcsépelt, és unalmas. Szerencse, hogy ez lesz az utolsó évem.
- Igaz, hogy utolsó, de a legnehezebb is. Szeretnéd, hogy felsoroljam, mi vár rád?
- Nem. Ne is mondd! – emeltem meg a hangomat, miközben hátradőltem a fotelban. Komolyan nem vagyok rá kíváncsi. Volt már rá alkalom, hogy átgondolhattam a dolgokat, és nem. Kicsit sem várom azt, amit a jövő hoz.
- Rendben. Na, figyelj. Beszéltem a tanároddal – köhintett egyet, majd jelentőségteljesen rám nézett. Szemeim elkerekedtek és Liam elé vetettem magamat, tenyereimet vállára helyeztem, és így bámultam bele barna szemeibe.
- Normális vagy? – hangsúlyoztam ki egyenként a szavakat.
- Igen, drága unokahúgom – villantott rám egy mosolyt, majd a görcsösen a vállát szorongató kezeimet lefejtette magáról, és derekamat elkapva leültetett a kanapéra.
- Mi?
- Kénytelen voltam azt mondani Mrs. Millernek – itt egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, majd folytatta. -, hogy az unokatestvérem vagy, mert muszáj volt. Nem állíthattam oda full ismeretlenül. 
- Ja, értem. Remek. Komolyan, be sem merek menni holnap. Legalább a dolgok perverzebb részeibe is belevezetted?
- Persze – vigyorodott el Liam, majd tenyereit összedörzsölte, mint egy gonosz manó. – Kiborult, majd a felelőtlenségről kezdett el papolni, és legvégül hitetlenkedett, hogy miért pont a kis csöndes Larissa. – kuncogott fel. - Csöndes résznél, azt hittem rosszul hallok.
- De gonosz vagy – feleltem a buksimat rázva. Én az iskolában igenis kussban szoktam lenni. Legalább elkerülöm a felesleges balhékat. Habár, elkerülhetetlenek lesznek a holnapi kérdések.„Komolyan terhes vagy? Mióta? Kitől? Ki az apa? Van barátod?”
- Mondtak már ennél csúnyábbat is rám – vágott vissza, mire csak egy grimasszal válaszoltam.  Azt meghiszem én is. Ezután percekig csak magam elé meredve ültem, agyamban pedig ezer kérdés fogalmazódott meg. Hogyan tovább?
Gondterhelten pillantottam újdonsült „unokatestvérem” felé, kivel találkozott a tekintetünk, Ő pedig kérdően felhúzta a szemöldökét. Látta, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Liam, én nagyon félek.
- Mitől, drágám? – villantott felém egy ezer wattos mosolyt. Már megint drágázik… mióta elmeséltem neki, hogy Diana előtt a pasimnak állítottam be, jobban mondva kényszerből nyögtem oda, azóta, nem győz becézgetni, és szívatni ezzel. Drágám, kedvesem, édesem, életem… Néha, már a hajamat van kedvem tépkedni Tőle.
- A holnaptól. Én nem akarok bemenni oda – sütöttem le tekintetemet, s kezdtem nagyvonalakban a padlót szuggerálni.  – A hírek fénysebességgel terjednek, és én nem akarom, hogy kinézzenek emiatt.
- Akinek egy rossz szava akad, azt majd én elverem, ne aggódj – nevetett fel lágyan, majd átkarolta vállamat, és magához húzott. 

LIAM PAYNE

Lara rövid kis karjaival szorosan mellkasomba kapaszkodott. Meglehetősen elbizonytalanító látványt nyújtott. Titkon egyetértek vele abban, hogy nem fogja bírni, de mégis biztatni próbálom. Borzasztóan nehéz korszak következik az életében, s elhatároztam, hogy mindenben segíteni fogok, ha már a probléma elkészítéséhez hozzájárultam. Mély levegőt véve végigsimítottam a hátán, majd megfogtam a kezét. Ujjainkat összekulcsoltam, és vártam. 
Jó magam sem tudom, hogy mire. Éveknek tűnő percekig öleltem Őt, míg egyszer csak óvatosan eltolt magától. Nem keményen ellökött, mint ahogy megérdemeltem volna, nem, egyáltalán nem. Felsóhajtott, majd megrázta a fejét, és felállt. 
- Elkísérsz azért majd, ugye? – pislogott rám hatalmas szemeivel, mire számra egy hatalmas vigyor húzódott. 
- Ez kérdés?

***
2012.09.02.
- Az öreganyám is gyorsabban cigánykerekezik! Lara gyere már! – kiáltottam a lépcső alján állva Larissának, ki már fél órája készülődik, hogy csodálatos kinézete legyen az iskolában. Én megértem, mert nőből van, de ha tíz percet mond, akkor abból ne legyen harminc, ugyanis ez roppant felháborító és idegesítő.
- Itt vagyok! – szaladt le a lépcsőn, majd megtorpant előttem. – figyelj, nagyon gázul nézek ki? Mert akkor átöltözöm.
- Nem, remekül festesz – forgattam szememet. Semmi kedvem nem lett volna még fél órát álldogálni, és várni Miss Moor kisasszonyra.
- Tényleg? – lágyult el tekintete, mire felnevettem, majd bólintottam. – Menjünk már! – ragadtam meg karját, és kezdtem az ajtó felé tolni. 

A gyönge napsugár a fák lombjain áthatolva bukkant fel tekintetem előtt, ahogy kihajtottam a garázsból, s ráfordultam Larissa sulijához vezető útra.
Lara az ablakon meredt kifelé, egy árva szót sem szólt. Valószínűleg gondolkodott, ugyanis van min szegénynek. Olykor annyira együtt tudok érezni vele, aztán belerondít a képbe valamivel, habár mostanában már nem érzek késztetést, hogy mindenképpen haragban legyek vele. Amikor nem húzom az agyát, igazán aranyos tud lenni. Amolyan tipikus kis „ártatlan” lányka, de belül…  Egy rossz szó, s már leharapja a fejedet, avagy a tízszeresét kapod vissza. Háború, háború hátán.
- Megérkeztünk – állítottam le a gépsárkány az intézmény parkolójában, és meredtem a mellettem ülő lányra.
- Muszáj? – ropogtatta ujjait idegességében. 
- Ne csináld ezt! – róttam meg. – Tönkreteszed az ízületeidet.
- A kis biológus, nagyon okos lett valaki! – harsant fel Lara kacagása.
- Ne sértegess, vagy ma itt alszol – köszörültem meg a torkomat, mire Larissa karjait melle alatt összekulcsolta. Ujaj, most következik az Isteni igazságszolgáltatás. Lara első felvonás, mely a „Túl hangosan ordibálsz” nevet viseli. 
 - A parkolóban? – húzta össze szemét, mire csak megráztam a buksimat, majd hajamba túrtam.
- Az iskolára céloztam, de mindegy. Figyelj, életem egyetlen értelme.
- Feltétlen muszáj így szólítanod? – húzta fel az orrát kislányosan, majd ajkaiba harapott.
- Nem tetszik? Úgy tudtam a pasid vagyok, a barátnőd szemében.
- Jó, de akkor is.
- Én élvezem, cunci. – pacskoltam meg összefont kezeit, majd az órára pillantottam. – Figyel, husi, öt perc múlva nyolc. Nem kellene befáradnod?
- Nem mehetnénk haza inkább? Komolyan, bármit megadok cserébe!
- Bármit? - húzogattam perverz vigyorral a képemen a szemöldökömet. Lara arca elsötétült, szemében gyilkos láng gyulladt. Meglehetősen ijesztőnek hatott hozzám képest kis termete.
- Menj a pokolba Liam, de tényleg! – Ezzel kiugrott az autóból, és szélsebesen megrohamozta az iskola ajtaját.
- Majd jövök érted, édes – kiabáltam utána a lehúzott ablakon keresztül, majd, mint ki jól végezte dolgát kitolattam, és a gázba tapostam. Hát nem aranyos? Milyen kis mérges, hát egyem a szívét.

31 megjegyzés:

  1. 1. komizoo haha na mindjart elolvasom oszt hozok velemenyt(: katie xx

    VálaszTörlés
  2. Drága, egyetlen egy Lizi... ha tudnád, hogy az ilyen fejezetekkel mennyire feltudod dobni a napjaimat:)
    Eszméletlen jó lett és ezek a szóváltások Lara és Liam között valami észveszejtőek:D
    Hamar kövit:D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Draga Bea!♥
      De aranyos vagy, orulok neki ^^ Koszonom szepen, sietek

      Törlés
  3. Basszus Lizim!
    Jáj, ez nagyon jó rész lett, nagyon tetszik!!!!!! Olyan édesek együtt..! Szinte már látom lelki szemeim előtt, amint majd összejönnek:$ ohw, tényleg olyan édes pár lesz belőlük... és az új rész:$ hosszúság:3<3 tényleg nagyon nagy ölelés van!!!

    Puszikállak,
    Patri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ujaj! Nem kell koszonni♥♥♥·♡·♡ mert en koszonom;)
      Majd meglatjuk, hogy mi lesz!:)♡♡♡

      Törlés
  4. "- Az öreganyám is gyorsabban cigánykerekezik!", hat itt szakadtam :D Imadtam nagyon, sokszor rohogtem, de csak arre figyelj, hogy lehet, hogy a resz lehet, hogy hosszabb, mint a tobbi, de nem tortenik benne tul sok minden(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ertem
      Szerintem egesz sok minden tortenik benne...(:

      Törlés
  5. Az öreganyám is gyorsabban cigánykerekezik! hát te aztán Genius vagy bezony én mondom :3 Puszi a hasadra ;) :D

    VálaszTörlés
  6. Istenem ha egyszer Liam engem is így becézgetne...mentőt kéne hívni xD
    nagyon bíííírom a beszólásait :D cukik együtt Larával :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm imadom amugy en is ezeket a becezeseket. Hat nem edesek?*.* Fontosnak tartom a humort egy szovegben ugyhogy nem kell aggodni a beszolasok miatt :* (:

      Törlés
  7. Ezek a becézések:DDDD Ez lett eddig a legjobb:)) rengeteget nevettem:DDRemélem hamar öszzejönnek:D amúgy én szivesen elolvasnám a 300fejezetet ;) siess a kövivel:*

    VálaszTörlés
  8. wáohhhh ohh wáoooooo imádom siess a kövivel..

    VálaszTörlés
  9. Drága L.T.P.!
    Jajj a kis husi és az édes!!xDDD Nagyon jó rész lett,kíváncsi vagyok mi lesz a suliba én is nagyon izgulnék Lara helyébe :/// Liam meg olyan kis hülye,remélem nemsokára többet is fognak egymás iránt érezni nem csak barátságot ;))) Izgatotsággal várom a következő fejezetet :** <333
    Puszi:
    Nati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és még valami!Küldenél nekem ide komiba egy linket a face csoportról léci,hogy betudjak lépni!Köszönöm előre is!!
      Puszi:
      Natiii

      Törlés
    2. SziaSzia c:
      Nagyon szepen koszonok mindent. :)
      Amint gephez kerulok likelem a csoportot, de jobb lenne ha irnal egy e-mailt ---> eliza.mersany2@gmail.com :))

      Törlés
  10. Hihi! Ez nagyon jó volt! Szörnyen kiváncsi vagyok milyen lesz Lara első napja a suliban? Hogyan viszonyulnak majd az osztálytársak a tényhez, miszerint terhes? Remélem, hogy nem fogják emiatt kicsufolni. Remekül sikerült ez a rész is. Minél hamarabb hozd a folytatást!

    xxxxx Jule

    VálaszTörlés
  11. Drága Manó, avagy életem egyetlen értelme!
    Látom Liam kedvéért végig böngészted a szótárakat pár kedves becenév után. Nagyon bejövősek voltak.. már ezzel megfogtál, arról nem is beszélve, hogy maga a hangulat is kedves és idilli volt. Imádom ezt a szót.. idilli *.* a következőbe bele is tehetnéd csupa nagy betűvel *.*
    Örülök, hogy Larissa és Liam kapcsolata rendeződni látszik, de én nem merek hosszú távra gondolni, hiszen őket ismerve.. még az egyik pillanatban derűs az ég, aztán leszakad az ég lába... vagy fogalmam sincs, milyen hasonlattal élhetnék még :)
    Még írnék pár dolgot, de nem húzom az időt, mert elkések edzésről <333 nagyon szeretlek HUSI <33
    ui.: a manó onnan jött, hogy így hívtak tegnap ... egy KHM... fiú Xd beszartam a nevetéstől :D
    Millio puszi Xx csáó bella <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsi fizikusom!♥ [fizika oran ulok, mikozben a tanar nagyban magyaraz..legalabbis probal]
      Ohm az igazat megvallva nem, ezek mind a sajat kis fantaziambol valok, muhahahaha:))
      Idilli hangulat, mmm....:$$
      Majd meglatjuk, hogy mi lesz, ne legyel turelmetlen. :333 a hasonlatod perfect volt buszke vagyok rad♥
      Szaladj edzesre♡♡ szeretlek buzika♥♥♥♥♥♡♡♡♡♡
      Juuuuj egy fiu:$$$$ meselj csak

      Törlés
  12. *---* Új rész. Hosszabb rész. Becézések. Imádtam mind! Annyit mosolyogtam rajta, csoda hogy nem néztek bolondnak.
    Gyors kövit lécci! *---* <3

    VálaszTörlés
  13. Drága LTP!

    Örültem, amiért ez a rész hosszabb volt a szokásosnál, hiszen így többet olvashattam Laráról és Liamről... Te jó ég, annyira édesek együtt, és én Lara helyében iszonyúan megbecsülném ezt a perverz pasit! Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak kilábalni a terhességes-cuccból, amint tudod, hozd a következőt! <3 :)

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edes Azym!
      Ezentul megprobalok hosszabb reszekkel elorukkolni, de ezt mar emlitettem!:) inel tobb Lara es liam annal jobb:)
      En is nagyon szeretem irni a blogot!:)
      Koszonom szepen es sietek!:)♥

      Törlés