2013. december 22., vasárnap

22. Így akartál dílerkedni?


Aloha, sweeties!
Annyira durva, hogy ennyire gyorsan közeledünk a legutolsó fejezethez! Annyira, de annyira hiányozni fog ez a blog is, istenem! Amikor megírtam az epilógust, az utolsó mondatoknál konkrétan zokogtam, annyira nagy hatással volt rám.:)
Na, de ezzel még ráérünk, úgyhogy most itt a 22.fejezet, ami remélem, hogy elég meglepő lesz. Reménykedem, hogy tetszeni fog! Köszönöm a feliratkozókat, és a komikat! Várom a véleményeket továbbra is! :)

LARISSA MOOR
2012.11.04.


Itt olyan kis szerény, egyem meg:3
Liam óvatosan vállamra fektette a fejét, hogy kényelmesen átkarolhasson a sötétben. Olyan aranyos ez a fiú. Két hónapja mutatkozunk együtt, mint egy igazi pár, és ez számomra még mindig hihetetlen. Amikor megismertem, eszembe sem jutott volna, hogy Ő lesz az a férfi, akiért a fél karomat is odaadnám. Lehetetlennek tűnő kötődés alakult ki bennünk a másik iránt összebarátkozásunk hónapjain, ami először furcsa volt, de mára már hozzászoktunk. Nem tudok mit kezdeni nélküle, ahogy Ő sem nélkülem. 
Nap, mint nap bebizonyítja, hogy szeret. Minden reggel az iskola ajtajáig kísér, ott a lelkemre köti, hogy vigyázzak magamra, és figyelmeztet, hogy már csak pár hónapot kell kibírnom ebben az idióta osztályban. Tény és való, hogy nem kedvelnek, de mára már lecsendesedtek az indulatok. Többnyire tudomást sem vesznek róla, hogy ott vagyok, ennek pedig örülök. Mindenki elfordult tőlem végleg, még Chad is. Még két hónappal ezelőtt a kis összetűzésünk után közöltem vele, hogy azzal a lendülettel lépjen ki az életemből, amivel belecsúfított. Ezután, természetesen nem kellett neki kétszer mondani, hogy üljön el mellőlem, rájött magától is, hogy a pokolba kívánom. 
Igaz, néha-néha az elején érdeklődött, hogy mi van velem, de általában tőmondatokban feleltem neki. Mindennél jobban próbáltam távol tartani magam tőle, és ha jól ítélem meg a helyzetet, sikerült is.
Ma már egy apró „sziára” sem futja neki. Belépett a menők társaságába, ahol észrevételeim szerint sokkal jobban érzi magát.
Nekem pedig pont ez volt a célom, hogy lekoptassam. Csak Liam maradt nekem, és a kisbabám. Ó, hát igen, a baba… Ha akarnám, se tudnám eltitkolni, hogy terhes vagyok. A hasam megnőtt, felfújódott, mint egy lufi. Nem tagadom, eléggé megvisel az egész, mióta észlelem a pici mozgásait. Rettentően eleven gyerek. Néha úgy érzem magam, mintha valaki karatézna a méhemben.
És könyörgöm, ez még csak az ötödik hónap fele!
 - Baj van? – Liam fáradt hangja szakított ki gondolataim tömkelegéből, és rángatott vissza a jelenbe.
- Miért lenne az? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Nem tudom, mozdulatlanul fekszel legalább öt perce.
- Csak elmélkedtem – oszlattam el kétségeit. – Tényleg, most kimondottan jól vagyok.  
- Nem vagy álmos, kicsim? Beszélgessünk esetleg? – simította meg arcomat szabad kezével. Imádom, amikor ezt csinálja. Olyan kis törődő és aggódó. Ez most a tipikus „cuki Liam”. Reggelente szokott előjönni a „morcos Liam”, akivel két tizedmásodperc alatt képes vagyok összeveszni. Hú, felesleges lenne eltitkolni, hogy mióta párkapcsolatban élünk mennyit veszekedünk. Ez talán sosem fog megváltozni, ami nem feltétlen eget rengető probléma, mert hamar elszáll mindkettőnk mérge, és rájövünk, hogy mennyire szeretjük egymást.
- Inkább aludjunk!

***

Egy irdatlanul hangos és váratlan dörömbölés zavarta meg közös reggelinket. Liam fújtatott egyet, majd így szólt:
- Nem értem, hogy ki az már megint szombat délelőtt fél tizenegykor – mérgelődött Liam, miközben felállt az asztaltól, és kicsoszogott az előszobába, hogy felfedje látogatónk kilétét.
Felsóhajtottam, majd unottan hátradőltem és megsimítottam pocakom. 
Ugrottam egyet, amikor egy erőteljes férfihang ordítani kezdett. Automatikusan pattantam, és szaladtam az ajtóhoz, hogy megnézzem, mi történik. Odaérve, lesújtva tapasztaltam, hogy Liam az édesapjával néz farkasszemet ki nagyban egy bizonyos „agyagról” papol neki.
- Megbeszéltük, hogy elhozod. Erre Te? Megbízhatatlan, és béna vagy. Három apró zacskó továbbítása lett volna a feladatod, de Te még erre sem vagy képes. Mark azt üzeni, hogy még egy baki és repülsz. Liam, így nem lehet drogot árulni! Lebukunk, mindketten mehetünk Moor mellé egy kényelmes cellába. – Konkrétan a földről kellett összekaparnom az államat döbbenetemben. Kitágult pupillákkal pillantottam egyszer Liamre, egyszer Jackre. Mi a faszról dumálnak ezek? 
Én reménykedem, hogy hallókészülékre van szükségem és mindent félrehallottam. 
Számon kérően léptem be apa és fia közé, és újra az immáron döbbent arcokra tekintettem.
- Nem mondtad, hogy ez is itt lesz.
- Mi az, hogy ez? Van nevem, és nem vagyok tárgy! – vágtam vissza kiabálva. Miből gondolja, hogy csak simán úgy beszélhet velem, mint egy kutyával? 
- Jól van kicsi lány, ne izgulj ennyire, még elmegy a baba. – Ha pusztán egy pillantással ölni lehetne én már rég megtettem volna Jack Payne-el. Engem senki nem nézhet le így, mint Ő. 
- A baba az nem megy sehova, maximum Te apám mellé – Jack felkacagott, majd közelebb lépett hozzám.
- Figyelj mucika, ha én megyek, a barátocskád is – mutatott Liamre. Fél szemmel odasandítottam. Vele majd később tárgyalok, de tudatom, nem köszöni meg, amit kap majd. Ha nem az Ő lakása lenne, már rég kihajítottam volna innen mind a kettejüket.
- Húzz innen a pokolba! – Felbátorodva löktem egyet rajta, mire Jack elkapta, és a hátam mögé szorította karjaimat. 
- Apa, engedd már el! – indult meg felé Liam. – És tartsd tőle távol magadat – ragadta meg felkaromat, és tépett ki apja szorításából. – Te pedig nyugodj le – tolt a háta mögé, miután nekem címzett szavai elhagyták a száját. 
Menten felrobbanok! Képes lennék addig fojtogatni őket, amíg ki nem huny bennük a lélek, annyira felbasztak. Az összes tisztesség és kulturáltság eltűnt belőlem.
- Apa, kérlek, most tényleg húzz el. Majd beszélünk – fordított neki hátat, így pontosan velem került szembe. – Lara, én… - kezdett bele azonnal. Ó, tarthat nekem két órás kiselőadást, akkor sem fogok egykönnyen megbocsájtani. Hazudott nekem, és ez az egyetlen, amit nem tűrök el mástól, főleg nem olyantól, akit szeretek. 
- Ne érj hozzám – csaptam kézfejére. – Undorodom tőled.
- De én nem akartam…
- Tudod, néha megéri előbb gondolkodni, mint cselekedni. Mondd csak, Liam, miben hazudtál még nekem? Egyáltalán Liamnek hívnak?
- Sajnálom, de nem tehettem mást. Én csak belekeveredtem ebbe, én, ahogy hallhattad gyáva alak vagyok ahhoz, hogy akár a házból is kitegyem a lában ilyen szerekkel.
- Mutasd.
- Mit?
A drogokat.
- És mégis mit akarsz velük kezdeni? Megenni?
- Lenyomni a torkodon, hátha megdöglesz. – ordítottam rá gondolkodás nélkül, végül pedig mély levegőt vettem, majd megráztam a fejemet. Utálom a váratlan kitöréseimet. Félelmetesek. – Bocsánat, de nagyon, nagyon, és említettem már, hogy nagyon ideges vagyok?
- Larácska, légy szíves…- próbálkozott újra.
- Nem érdekel! – határozottan válaszoltam neki. Nem hagyhattam, hogy egy pillanatra is akár meginogjon az önbizalmam. Most nem törhetek meg, még a kiskutya szemekre sem. Bár, nem is fogok, mert valószínűleg egy részem örökre csalódott marad a hazugságok miatt. – Hol találom a drogokat?
 - Gyere – nyögte elfúló hangon, majd elindult az emelet felé. Fent azonnal benyitott a saját szobájába, majd kihúzott az ágya alól egy cipős dobozt.
- Legalább valami kreatív helyre dugtad volna, te balfasz – fontam össze karjaimat mellem alatt. Liam elhúzta a száját, s sajnálkozva pillantott felém. – Na, mutasd, mid van. -
Ültem le az ágyra és vettem ki Liam kezei közül a dobozt, majd a tartalmát az ágyra borítottam. Legalább 50 pici tasak hullott ki belőle. 
Még csak meg sem lepődtem. Fintorogva túrtam bele az ágyon heverő kupacba, és szemléltem meg őket egytől-egyig.
- Kokain, extasy, speed, heroin, és bélyegek – vigyorodtam el. Mégis némi lelkesedéssel töltött el a szomorú gondolat, hogy én mindegyiket pusztán látásból megismerem. Hiába, aki olyan apa mellett nő fel, mint az enyém, az nem marad ki semmi „jóból”. – Remélem ezeket nem nyalogattad – ráztam meg a bélyegeket rejtő tasakot, majd visszadobtam oda, ahonnan felvettem.
- Nem. Az életben nem kóstoltam még drogot, csak hogy tudd, kicsim.
- Ez meglep, de örülök neki. Hidd el, hogy nem egy leányálom. Káros szenvedély. Nem csak a fogyasztása, hanem az árulása is – markoltam fel pár zacskót, és nyomtam Liam képébe.  
 - Amúgy, honnan tudod megállapítani, hogy melyik mi? Nincs rá írva semelyikre sem… - 
Amolyan „hülyének nézel te engem” tekintettel meredtem rá, majd megráztam a kobakom. 
- Volt, ki megtanítsa – sütöttem le pillantásom. Nos, ja, arra nem igazán lehet büszke az ember, hogy a tulajdon édesapja nem a játszótérre viszi ki játszani, hanem bemutatót tart arról, hogy melyik anyagot miért nem szabad a lányának használni.
- És ettél már? – kérdezte suttogva, mintha valami horror filmben lennénk.
Hangosan felvihogtam, majd susogva válaszoltam.
- Igen, most is be vagyok lőve, naponta titokban bekapok pár extasy-t és lenyalok pár bélyeget.
- Nem mondod!
- De mondom.
- Lara ez igaz?
- Még mindig egy barom vagy! – köhintettem, majd felálltam. – Egész életemben arra tanított az apám, hogy tartsam magam távol ezektől – mutattam felháborodva a „cuccosra”. – Meg mindenkitől, akiknek bármilyen köze van ezekhez. Erre már megint mibe keveredek? Az életem egy kész szappanopera! Remélem, tudod, hogy most úgy kéne hagynom téged, mint szart a füvön.
- Nem hagyhatsz el! – ugrott fel rémülten, és szorított magához. Csak nem leesett, hogy el akarok menni, cuncim? 
- Nem hagylak el, de haragszom rád, úgyhogy húzz innen! – bontakoztam ki öleléséből. – És tüntesd el ezeket, mielőtt kihívom a rendőrséget és bejelentést teszek.
- Feladnál?
- Téged nem. De az apádat bármikor.
- De hova tegyem őket? Öntsem a kukába? Kicsit sem lesz feltűnő! – Mély levegőt vettem, majd ránéztem.
- Miért, amúgy hova kéne vinned őket? – érdeklődtem összehúzott szemekkel. Tényleg érdekelt, hogy mit akarnak kezdeni ezekkel. Oké, valószínűleg eladni, na de akkor is! Mi van, ha valami egészen másra kell?
- Ma reggel nyolcra kellett volna a parkba.
- Mióta csinálod ezt? – sütöttem le tekintetemet. Elszontyolodtam a gondolattól, miszerint a pasim is pontosan ugyan abba a bűnbe esett, amibe az apám. Nem bírnám ép ésszel túlélni, ha az utolsó ember is eltűnne az életemből, aki szeret. Tény és való, hogy rettenetesen haragszom rá a tetteiért, de emellett lehetetlenül szerelmes vagyok belé.
- Egy hete, Lara. Én, na, oké. Elmesélem – dörzsölte össze tenyereit, majd közelebb lépett hozzám. – Múlthéten apa újra eljött hozzám, mikor te suliban voltál. Amikor megláttam, be sem akartam engedni, de erősködött, hogy van egy ajánlata. Pénzt ígért ezért – bökött a drogokra kínkeserves arckifejezéssel. – Nem keveset ráadásul. A hülye sem mondott volna nemet neki. Még aznap átadott ezekből a vackokból pár zacskóval, miket két nappal látogatására elvittem valami raktárba, fogalmam sincs, hogy mi volt az, de félelmetesen festetett –egy kicsit megborzongott beszéd közben, majd folytatta. – Tegnap előtt, mikor iskolában voltál hozta ide ezt a dobozt, és kötötte a lelkemre, hogy ma nyolcra vigyem őket a parkba, de nem mentem. 
- Mert lebuktál volna, ahogy most is.
- Nem! El akartam mondani, Istenemre mondom! Nem akartam eltitkolni, de attól még jobban rettegtem, hogy elmész emiatt, tekintve a múltadra.
- Úgy néz ki valamilyen titkos képességem van, és bevonzom az ilyen embereket. – feleltem szomorúan. – Hmm, lehet, hogy abbahagyom a gimit és én is ilyen marihuánás, kokainos körökben fogok mozgolódni, mint egyesek. Jó meló? Izgalmasnak tűnik, lehet, kipróbálom. Hú, és tudod mit? Amint megszületik majd a kisbabánk és picit megnő, együtt majd drogcsempészetre tanítjuk. Óvodába és iskolába se járatjuk majd, sokkal fontosabb, hogy kitűnő díler váljon
n belőle – ömlöttek ki belőlem hisztérikusan a szavak, végig erős éllel a hangomban dumáltam. Nem tudtam dönteni, sírjak vagy nevessek? Toporzékoljak vagy nyugodjak meg? Agyvérzést fogok kapni emellett a srác mellett.
- Lara, ezt te sem gondoltad komolyan. – Liam értetlenül ráncolta a homlokát. Nem tudta eldönteni, hogy komolyan beszélek-e. Képzeletben jól homlokon csaptam magamat, ekkora fatökű állatot. Hát nem az eszéért szeretem, az biztos.
- Nem is – fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt, és lerogytam mellé az ágyra.
- Minél hamarabb el kell tüntetnünk ezeket innen – pakoltam vissza a cipős dobozva a tablettákat és porokat, majd helyeztem vissza a doboz tetejét. – Figyelj most nagyon!  - figyelmeztettem. – Remélem, tisztában vagy vele, hogy bárki bármikor ránk küldheti a rendőrséget. Az első és legfontosabb szabály az az, hogy feltűnésmentesen csináld, ha már csinálod. Hétköznapian. Ha ideges vagy, mint akinek áll a farka, akkor elkapnak. – Gondoltam kicsit leegyszerűsítem mondandóm, hogy az Ő agya is könnyen felfogja. – És ha elkapnak, akkor megyünk apuci mellé. Nem igazán örülne a társaságunknak. Jé, és tényleg, mucikám! Ha Te mész én is. A házban van a drog, ahol ketten, ismétlem mi ketten élünk, így nyilvánvaló, hogy együtt csapatjuk az üzemet, hm, vágod?
- Mint a borotva – szellemeskedett.
- Fantörpikus!  Most pedig fogod ezt – nyomtam kezébe a dobozt.  – és beteszed egy utazótáskába, mint a pénzt a tolvajok egy bank kirablása után. Tudod, ez már csak így megy. – Milyen vicces, hogy pontosan én magyarázom neki a drogcsempészet szabályait. Hát persze, aki ezerszer végig nézte ezt a műveltet, csak tudja. Ez undorító!
- Oké, és utána?
- Így akartál dílerkedni? Azt sem tudod, mihez kezdj a cuccal, mégis elvállaltad. Ez egyenlő egy öngyilkossággal, cunci. Egyre jobban megy fel bennem a pumpa.  – közöltem felháborodva. Késztetést érzek, hogy megverjem. Hogy lehet valaki ennyire naiv és buta?
Itt már minden a józanész határaival vetekszik.
- Bocsáss meg. Sosem akartalak ilyen helyzetbe hozni – ragadta meg kezemet, és zárta az övéibe.
Megráztam a buksim, majd magyaráztam tovább:
- Hívd fel apád – Soha a büdös, mocskos életben nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani neki. – És kérdezd meg, hogy hova kell vinni az agyagokat. Ha ez megvan, kocsiba ülünk és elvisszük – rántottam vállat, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy milyen virágokat ültessünk a kertbe tavasszal.
- Mi ez a többes szám?
- Fú, hát tudod Liamkém, amikor két ember együtt elmegy valahova, és ketten vannak, akkor azt többes számnak nevezzük már. Ha valaki egyedül megy valahova, az egyedül van, így egyes számban dumálunk róla – oktattam ki egy fél mosollyal az ajkamon. 
- Nem fogsz velem jönni – jelentette ki nemes egyszerűséggel. Nincs hatalmad felettem, Payne!
- Tizennyolc éves vagyok! Nem mondhatod meg, mit csináljak. Független, önálló nő vagyok, úgyhogy oda megyek, ahova a szívem visz – szögeztem le rögtön, miközben kirántottam kezemet az övéből. – Így elkísérlek, hogy ne kerülj bajba. Tudom, mit csinálok.
- Nem tudlak megakadályozni, igaz? – sóhajtotta fáradtan, majd lehajtotta kobakját, és arcát tenyerébe temette. Látszott rajta, hogy eléggé megviselték a történések. De nem tudok mást mondani, mindössze annyit, hogy magának csinálta, így szenvedjen meg, hogy helyre hozza.  

Várom a véleményeiteket!

10 megjegyzés:

  1. Én is mérhetetlenül imádlak kreatívkám :3 :) <3
    Szuper karácsonyi ajándék ;)
    Imádom ahogyan írsz/jéé még mindig/ :D
    Fantörpikusan eccavúsan Boldogságos karácsonyt :*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon imádom! Tetszett, hogy a titkos életedet (olvastam a Facebook csoportba xdd :D) bele írtad a történetbe. Nagyon ügyes vagy! Várom a kövi részt. Nagyon Boldog és Kellemes Ünnepeket! :) :)

    VálaszTörlés
  3. imádooom*.* egyszerűen felülmúlhatatlan, annyira kíváncsi vagyok, hogy ki kerül börtönbe a részlet alapján*.* nagyon felcsigáztál:D
    Kellemes Ünnepeket<3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett, szerintem egy kicsit több babás rész jó lenne(nem panaszkodásból) amúgy nagyon jól írsz, az egyik kedvenc blogom lett.

    VálaszTörlés
  5. Szia drága cunci!
    Ezt nem hiszem el! Ugye most csak szívatsz? Eddig annyira bírtam Liam-et sőt, ennek a fejezetnek az első felében is szimpatikus volt, egészen addig, amíg a háta mögé tolta a lányt, na de utána? Hogy lehet ilyen puhapöcs? Ki kellett volna állnia magáért és nem ilyen kis faszként viselkedni. Csalódtam benne <3
    Amúgy, az elején, amikor ott dumáltál az epilógusról, én komolyan azt hittem, hogy ez az utolsó fejezet. Ne ijesztgess, ilyen idősen már valószínűbb a szívroham <33
    Millio puszi Xx és boldog karácsonyt <33

    VálaszTörlés
  6. Kedves Lizim!:3

    Ittam a sorokat, ez valami fantasztikus! Látom tényleg rohadtul ráálltál ezekre drogos cuccokra, szép részt hoztál össze. Liamben talán én is csalódtam kicsit, viszont Lara tüzessége, és Liam idiótasága megnevetettet. Tényleg tisztára összeillenek! Egyébként miközben olvasok mindig az ötlik fel bennem, így elképzelve mindent, hogy Lara tiszta másod. Mintha ikertestvérek lennétek, bár tudom badarság, de tényleg teljesen olyan, de szerintem csak én képzeltem be magamnak.:3:) Sok puszi, és még egyszer boldog karácsonyt!(:

    VálaszTörlés
  7. Nagyon-nagyon nagyon jó lett. Restellem, hogy eddig sohasem komiztam, pedig elejétől fogva olvasok (és imádom) minden blogodat, de mindig telefonról olvastam és azzal kész kínszenvedés megírni egy komit.
    Szóval a véleményem: Eszméletlen! Liamben én is csalódtam most egy kicsit. Kíváncsian ávrom a következő részt, amit remélem hamar hozol.

    VálaszTörlés
  8. Drága LTP!

    Nem gondoltam volna, hogy Lara képes lesz egy ilyen nagy dolgot megtenni Liamért, de hát természetesen iszonyatosan aranyos tőle, és örülök, amiért legalább mindketten benne vannak a drogos ügyekben. Liam most egy aprónyit esett a szememben, de meg is értem, a pénz eléggé motiváló tud lenni.
    Ah, szerintem eszméletlen rész lett, alig várom a következőt! <3333

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés