2013. augusztus 22., csütörtök

03. Előbb aludnék egy sertéssel, mint veled, Payne!

Aloha!
Nem igazán volt kedvem szombatig, vagy meddig várni az új rész felrakásával, ezért gyorsan csináltam internetet, és feldobom nektek most. Remélem, hogy tetszeni fog.  Köszönöm a megjegyzéseket, és a pipákat, és a rengetek feliratkozót. Wow!
Ez a 2. fejezet lesz, mert úgy döntöttem, hogy az előző két felkerült rész, mindkettő az első lesz, csak két részletben. Nos, több hozzáfűzni valóm nincs. Jó olvasást!


 Liam egy csinos kertes ház előtt állította le motorját. A barna kapun túl egy talán kétemeletes épület álldogált, körülötte csodaszép virágokkal, és gondozott fűvel. A bézs színűre festett lakás oldalán egy tengerkék csík futott körbe díszítésképp, mely kihangsúlyozta szépségét a maga módján. Ki gondolta volna, hogy egy srác ennyire gondozott életkörülmények mellett él? Azt hittem, egy londoni emeletes házban kell majd laknom, erre kiderül, hogy Liamnek gyönyörű otthona van a külvárosban.
- Bambulsz még egy órát, vagy le is szállsz? Tudom, hogy jó társaság vagyok, meg minden, de ne vidd túlzásba. Nem vagyok a pasid – jelentette ki, mintha valami gyogyóból jött barom lennék. Ha így folytatja, rohadtul nem leszünk jóban. Visszavehetne a pofájából, nem Ő szarta a spanyolviaszt.
Ezzel a két és fél mondatával, úgy felhúzott, hogy konkrétan leugrottam a motorról, a sisakot lekapva fejemről. Ekkora egy bunkót! Csak tudnám mit tettem ellene, hogy ezt kapom cserébe.
Liam nevetve pattant le a járműről, majd kulcsait előkeresve kitárta előttem a vastákolmányt, azonban mielőtt a verandára léphettem volna, majdnem elsodorva engem becsusszant elém.
Lehajtott kobakkal követtem inkább Mr. Nagyképűt, ugyanis semmilyen frappáns beszólás nem jutott eszembe. Liam szórakozottan lábával lökte be az ajtót, így kilátás nyílt a ház belsejére. 
Enyhe eper illat terjengett az előszobában. A tőlem legalább húsz centivel magasabb srác lerugta magáról sportcipőjét, de a sisakot még mindig nem vette le fejéről.
- Te egész nap ebben az izében leszel? – böktem meg hátulról a kobakján lévő műanyag bukót. – Figyelj, nem kell takargatnod magad. Apád látványától sem ájultam el, nála aztán végképp nem lehetsz rondább. Tudod, nem mindenki lehet topmodell.  – próbáltam meg visszavágni a nemrég elhangzott bántó szavaira.
- Oké, a Te kedvedért leveszem – kacagott fel. 
Még egy csöppnyi megbántottságot sem véltem felfedezni hangjában. Nehezebb lesz visszavágni, mint gondoltam.
Kezeit a sisak oldalára simította, majd leemelte magáról azt, s az előszobaszekrényre helyezte. Lelkileg már felkészültem, valami hihetetlenül csúnya látványra, de amikor felém fordult, szinte a földről kapartam össze az állam. Felnyalt haj, vizslató sötétbarna íriszek, és cuki kisfiús pofi. Nem, ez nem lehet Ő. Nem nézhet ki ennyire… ennyire… tökéletesen. Szöges ellentéte az apjának. 
Egy féloldalas, huncut mosoly jelent meg szája sarkában, majd ismét megszólalt:
- Most örülsz, kislány? – hajolt közelebb, így még nagyobb rálátásom nyílt arcára.
- Nagyon – forgattam szemeimet. – Szóval, hol is lesz a szobám? – tereltem a témát.
- Ja, hogy saját szobát akarsz? Azt hittem szívesen alszol majd mellettem.
- Előbb aludnék egy sertéssel, mint veled, Payne – vágtam hozzá, mire elvigyorodott.
- Imádom ezt a heves hanghordozásod. Nagyon jóban leszünk – röhögött szenvtelenül. Jóban? Ha nem változtat a stílusán, módomban áll meggyilkolni Őt. Esküszöm, ez egy barom.
- Ne hidd magad ennyire nagynak. Nem tudom mivel vagy több nálam, hogy kislányozz engem.
- Ó, elnézést – dugta zsebre tenyereit. – Na, jó. Akkor szerintem ideje lenne kicsit megismerkedni. Mesélj magadról, aztán eldöntjük, hogy mégis miben vagyok több, illetve kevesebb nálad.
- Én aztán nem mondok semmit. Ha ennyire érdekel, kérdezz.
- Nehéz eset vagy, és még szőke is. – mért végig elhúzott szájjal. Közel voltam hozzá, hogy lekeverjek neki egyet. 
Remekül indul a kapcsolatunk, kevesebb, mint két órája vagyunk egy légtérben, és már halálra idegesít. Mi lesz később? Ráadásul, ha belegondolok, bizonytalan ideig ezzel az Istencsapással kell együtt élnem.
- Tudod mit? Van egy ötletem – csillantak fel szemei. - Választhatsz két helység közül, ha normális felelsz minden kérdésemre.
- Jó – fontam össze karomat mellem alatt.
- Fantasztikus, akkor kövess – sasszézott be egy tágas szobába, ami valószínűleg a nappali. – Csüccs le! – huppant le az egyik fotelbe. Milyen lelkes.
Vonakodva, de én is helyet foglaltam a kanapé egyik végében, lábaimat pedig kereszteztem.
- És most?
- Hát, játszunk kérdez, feleleket! Én kezdem! Teljes neved? - Meg sem várja, míg belemegyek, már elkezdi. Fú.
- Nem tudod a nevem? – tátottam el a számat. Ez most kiverte a biztosítékot. – Larissa Moor, de a barátaimnak csak Lara.
- Oké, Te jössz, Lara – különlegesen hangsúlyozta ki keresztnevemet. A barátjának tart? 
- Családod? Mármint, apádat ismerem valamennyire, de na, érted… Anyud, tesók… – motyogtam.
- Ami azt illeti, erről nem szívesen társalgok – köszörülte meg a torkát. Elkomorodott az eddig életvidám fiú, s helyét átvette valami más, talán a szomorúság. A levegő megfagyott, még a légy zümmögését is alig lehetett hallani. 
- Miért? – érdeklődtem tovább. Nem hagyom, hogy elhallgassa. Túl kíváncsi természetű lány vagyok.
- Nem mondom meg, nem bízom benned még, ne haragudj. – harapott bele ajkaiba. - Viszont, azt mondd meg, hogy apádnak miért volt ennyire fontos, hogy ne maradj egyedül? De hát, ott van az édesanyád is, nem? Maradhattál volna vele. Csak jobb lenne, mint itt.
- Ch – nyögtem fel ellenségesen. – Ha tudni akarod, az anyámat már rég elvesztettem. Apám sem idióta, ha élne nem ülnék itt az tuti, te fasz! – Közel voltam hozzá, hogy neki essek. Tudom, hogy nem vagyok valami jó társaság, de akkor is, ilyen hamar ne akarjon kidobni, hisz’ nincs hová mennem. 
Meg persze Ő elvárja, hogy meséljek az életemről, sőt elég durva témának csapott a közepébe, de Mr. Ego nem hajlandó válaszolni, mert megbízhatatlannak tűnök.
- Oh – vakarta meg tarkóját- Hát sajnálom. Nem tudtam.
- Sajnálod? Te nem tudod milyen érzés anya nélkül felnőni.
- Ebben ne legyél annyira biztos, és kérlek, ne rajtam vezesd le a gyászodat. Nem tehetek róla, hogy elhunyt az anyukád, sőt nem is tudhattam, hogy már nem él. Neked, hogy esne, ha elkezdenélek szapulni, amiért rákérdeztél a családomra? Te is mondhattál volna nemet. Egyáltalán nem vagy köteles beszámolni nekem a kicsit sem rám tartozó dolgokról, Lara.
- Bocsánat! – hajtottam le a buksimat, mert valamennyire igaza volt. Ő tényleg nem tehet róla, én pedig gonoszul nekitámadtam.
- Jó, inkább hagyjuk. Tesód sincs ez által, igaz? - Csak bólintottam. Így is eleget tudott meg rólam, többet is, mint kellett volna.
- Gyere, megígértem, hogy választhatsz! – ugrott fel, s mint kibe újra lelket öntöttek rohant egy lépcső felé. Fejvesztve szaladtam utána, annyira gyorsan igyekezett fel a lépcsőn.  – Ez az én szobám – bökött egy ajtó felé, már az emeleten. – És akkor van itt ez – mutatott az Ő kuckójával szembeni ajtóra. – No, meg itt – sétált előre pár métert, s nyomta le a kilincset. 
- Akkor ez inkább. – forogtam körbe a rózsaszín falú helységben. 
- Oké – rántotta meg vállát, majd eltűnt.
Összehúzott szemöldökkel jártam körbe mindent. Az egyik szekrény mellett találtam egy ajtót, mely egy saját fürdőbe vezetett. Ámulva pásztáztam a tussoló után újdonsült bunkerem többi részét. Csodálatos az egész. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy fiúnak a háza ilyen szép, és gondozott lehet.
- Hoztam ágyneműt – dobta le a huzatokat az ágyra Liam.
- Köszönöm – Pillantásunk találkozott, míg zavartan el nem kaptam tekintetem. Kezdek rájönni, hogy mennyre kínos ez. Egy idegen srác idegen környezetében élek mostantól. 
- Ja, ma este átjön Amy – Vigyor fut át arcán a lány neve hallatán.
- Az meg ki?  - szökött égbe szemöldököm.
- A barátnőm – közölte haláli nyugalommal. Ez a nap, csak egyre jobb lesz! Nem csak egy nagyfejű nyomit kell eltűrnöm, hanem egy nyáladzó szerelmes csajszit is. 

22 megjegyzés:

  1. Igazad van, még itt is kínozz!
    Jó rész lett :)

    Ölel,
    Patricia F.

    VálaszTörlés
  2. uhh, nagyon tetszik!<3:) varom a koviit.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de aranyos vagy, köszönöm ! :)

      Törlés
  3. Imádom! *-* Nagyon jó lett! Kedvenc rész! :)) Siess a kövivel! :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo lett!!! :3 letszi ne varj annyit a kovivel majd megol a kivancsisag!! :$

    VálaszTörlés
  5. Drága LTP!

    Nagyon élvezem, ahogyan ölik egymást, eléggé vicces, csak ne el ne fajuljon. Egyébként meglepődtem, hogy Liam-nek barátnője van, így érdekesebbek lesznek a további fejlemények. Hűha, gyorsan kövit! :)

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!
      Köszönöm szépen a szavaidat, jól esik, ha írsz! :)
      Ölel,
      LTP

      Törlés
  6. Drágám:)
    Na, végre elértem idáig is, és még éjfél előtt *.* *tapsvihar*
    Szóval, az elején kezdem. Nekem nagyon tetszett, olyan jó volt olyasni a csipkelődéseket, a visszaszólásokat és úgy mindent. Nem is akarom, hogy valaha összejöjjenek vagy valami. Nekem így tetszik a kapcsolatuk. Az pedig, hogy Liamnek van egy rózsaszín szobája XD csak nekem tűnt fel? :OOOOO
    Nagyon jó rész lett, csak így tovább <3
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édesem.:3
      Örülök, hogy eljutottál idáig is, hogy elolvasd!:D
      Örülök, hogy tetszett, nagyon köszönök mindent! :)
      Igen, Liamnek rózsaszín szobája van, hmm:3:D

      Törlés
  7. Bonjour madmasel! :D
    Olálá micsoda réész! :3 Liam tökéletességén már meg se lepődök, de komolyan! Mikor leírtad, hogy levette a bukósisakot és egy "új ember" jelent meg előtte... ide aléltam mucsácsosz ágyamba! :D És az, hogy csaja van.... hmm... Amyt és Sophiához az eredeti barátnőjében képzelem el, akit ismeretlenül is gyűlölök, így remélem te Amy kisasszonyt normális embernek állítod be, nem valami kis ribi-robi-ribancnak :DDD
    Hatalmas ölelés és VÁROM A SZOMBATOT ÉS A FELFÚJHATÓ KACSÁÁT :DDDDD, első feliratkozód :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csókolom !:D
      Meglátjuk, hogy milyen lesz Amy, még jó magam sem tudom eldönteni, hogy milyennek akarom, de igyekszem!:)
      Csókollak, szívem:D

      Törlés
  8. Sies léci pls jó lett amugy :D

    VálaszTörlés
  9. "Imádom!!! :) :) Lécci siess a kövivel :-) :-) xoxoo"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, és köszönöm szépen! :)

      Törlés
  10. Drága L.T.P.~
    Csak most tudtam elolvasni, de nagyon jó lett. Egyszerűen imádom. Várom a következőt!
    xx encii. †

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága enci!
      Köszönöm szépen! Sietek! :)

      Törlés